Sikeres az uniós források lehívása
Magyarország 110 százalékkal vállalta túl az európai uniós forrásokat, ez sikeres lehívás – erről Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője beszélt Kötcsén, a Polgári Piknik rendezvényen. Még ha az EU minden korrekciós tételt érvényesítene is, amiről sok vita lesz – mondta –, akkor is az a helyzet, hogy Magyarország minden uniós forrást lehívott, tehát az embereket nem érte kár. Kötcsén Orbán Viktor miniszterelnök megtartotta hagyományos értékelőjét, arról beszélt az egybegyűlteknek, hogy a 2010 óta eltelt kilenc évben a kormány először a függetlenséget teremtette meg, majd meg is védte, a következő időszak legfontosabb feladata pedig a nemzeti függetlenség megerősítése lesz. Ehhez sikeres gazdaság kell, ahhoz pedig szuverén és önálló gazdaságpolitika vezet.

