BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Termőre fordulnak a gyümölcsösök

A búzát nagyobb, az ipari növényeket viszont kisebb területen termelték az elmúlt egy évben, miközben a termőterület nagysága csökkent – derül ki a KSH kiadványából.

A június 1-jei adatok szerint a Magyarország földterületének csaknem 79 százalékát kitevő termőterület 7 millió 319 ezer hektár volt, ami az egy évvel korábbihoz képest mintegy 36,5 ezer hektárral kisebb – áll a KSH által kiadott, a fontosabb növényi termékek vetésterületét bemutató összegzésben. A termőterületből 5,3 millió hektárt tett ki a szűkebb értelemben vett mezőgazdasági terület, vagyis a szántó, a konyhakert, a szőlő, a gyümölcsös és a gyep művelési ágba sorolt földek.

Az egy év alatt végbement csökkenés nagy része a szántó művelési ágból kivont területekkel magyarázható, arányukat tekintve viszont a konyhakert művelési ágba tartozó területek szorultak vissza leginkább. A korábbi évek tendenciáját követve 2018-hoz képest 15 százalékkal kisebb területet használtak a gazdálkodók saját fogyasztású terményeik termelésére. A KSH előrejelzése szerint ezzel szemben több gyümölcs betakarítására lehet majd számítani, ugyanis mintegy 450 hektáron telepítettek új ültetvényt, és a 2018-as több mint háromszorosa fordult termőre.

A statisztikai hivatal adatai szerint június 1-jén az ország földterületének 46 százalékát művelték szántóként. Gabonaféléket a korábbi években tapasztalt visszaeséssel szemben újra több mint 2,5 millió hektáron – a hasznosított szántóterület több mint 60 százalékán – termesztenek. A tavaszi vetésű gabonák esetében gondot okozott a csapadékhiány, tavaszi árpát a tavalyinál 11, tavaszi búzát pedig 20 százalékkal kisebb területen vetettek idén a gazdálkodók.

Búzát 1 millió 37 ezer hektáron vetettek, ez az érték a megelőző évhez hasonló. A legfontosabb őszi búza vetésterülete 2017-ben erősen csökkent, az utóbbi két évben azonban ismét egyre elterjedtebb, mérsékelt növekedést követően, 2019-ben az utóbbi tíz év átlagának 96 százalékára nőtt.

Az emelkedő árak és a bővülő hazai feldolgozókapacitások hatására a kukorica területének csökkenése megállt, ez év júniusában

92 ezer hektárral nagyobb területet foglalt el a szántókon, mint egy évvel korábban. Mind a vetőmagcélú, mind az egyéb felhasználású szemes kukorica területe erősen nőtt (6,4, illetve 9,7 százalékkal), az idei

1 millió 48 ezer hektáros, teljes vetésterület az utóbbi tíz év átlagának 91 százalékát éri el.

A gyökérnövények közül a burgonya az elmúlt tíz évben átlagosan 19,6 ezer hektárt foglalt el a szántón belül, az utóbbi öt évben azonban folyamatosan csökkent a területe, 2019-ben már csak 13,4 ezer hektáron vetették. A cukorrépával hasznosított 14,3 ezer hektáros terület ismét csaknem kétezer hektárral kisebb, mint egy évvel korábban, az utóbbi tíz év átlagának 88 százaléka.

Már 2017-ben megállt az ipari növények vetésterületének ugrásszerű növekedése a napraforgó területvesztése következtében. Idén a szója területe 4,4, a repcéé 11 százalékkal csökkent a megelőző évhez képest. Meg kell azonban jegyezni, hogy a repce vetésterülete 2018-ban rekordmagas volt, a megelőző tíz év átlagát 43 százalékkal haladta meg. Ám a száraz ősz nem kedvezett ennek a kultúrának, idén 38 ezer hektárral kisebb területet

– 304,4 ezer hektárt – foglalt el, mint egy évvel korábban.

A zöldségfélék és a szamóca területe az előző évhez képest érdemben nem változott, azonban zöldborsó, csemegekukorica, zöldbab, fokhagy­ma és paradicsom helyett nagyobb arányban választottak egyéb zöldségféléket a gazdálkodók: vöröshagymát 332, görögdinnyét 310 hektárral, sárgarépát 161 hektárral nagyobb területen vetettek.

A zöldségfélék területének 60 százalékát továbbra is két növény, a csemegekukorica (34,7 ezer hektár) és a zöldborsó (20,6 ezer hektár) adja.

Az ugaroltatott területek kiterjedése 2014 és 2017 között több mint két és félszeresére növekedett, az utóbbi két évben azonban csökkent. Júniusra 24,6 ezer hektár pihentetett területet hasznosítottak újra növénytermesztéssel, vagy vontak ki a szántóföldi művelés alól.

Az elmúlt évihez képest a kukorica

92

ezer hektárral nagyobb területet foglalt el

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.