BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Milliárdok a kerékpárutakra

Már 9100 kilométeren közlekedhetnek biztonságosan a kerékpárosok Magyarországon, ami jelentős részben az elmúlt időszak fejlesztéseinek az eredménye.

Magyarországon 2010 óta mintegy 1250 kilométer kerékpárútvonal jött létre, így már 9100 kilométeren közlekedhetnek biztonságosan a biciklisek – közölte Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára. Schanda Tamás – akit az MTI idézett – hozzátette, hogy ebből 4000 kilométer önálló kerékpárút, 5100 kilométer pedig kerékpározásra kijelölt út, például erdészeti út, árvízvédelmi töltés vagy kis forgalmú utca. Csak a Széchenyi 2020 program keretében – 2014 és 2020 között –, mintegy 200 milliárd forint értékben 2100 kilométer kerékpárút épül, illetve további 2100 kilométer lesz kijelölve a kerékpárosok részére – mondta az államtitkár.

A kerékpáros-fejlesztések szoros összefüggésben vannak a turizmussal, így egyben gazdaságfejlesztési célokat is szolgálnak – mutatott rá. Példaként a Balatoni Bringakör komplex felújítását említette, amelynek keretében idén 42 kilométeren, 14 települést érintve, 670 millió forintos fejlesztést végeznek, és a Tisza-tó körbekerékpározását lehetővé tevő, 4,2 milliárdos fejlesztést, amelynek keretében négy híd is épül.

Az ITM idén mintegy 70, a határokon átnyúló kerékpáros túra megszervezését támogatta, támogatja. A Kerékpárral 7 határon át program az államtitkár szerint nemcsak turisztikai és egészségmegőrzési célokat szolgál, hanem erősíti a nemzeti összetartozást is. Kiemelte továbbá a kerékpárosbarát munkahely és kerékpárosbarát település pályázatot, utalva arra, hogy a benyújtási határidő október 25-én lejár. Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos szerint 2020 különleges év lesz a magyar kerékpározás történetében, ugyanis soha nem látott mértékű fejlesztéseket adnak át. Az események közül kiemelte, hogy a jövő év első felében Magyarországról rajtol a Giro d'Italia, a világ egyik legnagyobb kerékpáros körversenye.

A Tisza-tó térségében

4,2

milliárdból fejlesztenek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.