BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ismét túlórázhat a magyar válogatott

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Nehéz helyzetbe hozta magát az Európa-bajnoki selejtezősorozat második felére leeresztő magyar válogatott, de jövő márciusban így is lesz még esélye kiharcolni a részvételt a részben hazai rendezésű Eb-n.

A magyar válogatott sima 2-0-s walesi vereségével eldőlt, hogy 2015 novembere után a mieink jövő márciusban is legfeljebb pótselejtezőn juthatnak ki a labdarúgó-Európa-bajnokságra. Négy évvel ezelőtt Bernd Storck irányításával nagy meglepetésre Norvégia sem jelentett leküzdhetetlen akadályt (1-0, 2-1), ezúttal viszont összetettebb a feladat. Mivel a válogatott nem is klasszikus Eb-pótselejtezőn, hanem a Nemzetek Ligája playoff körén vesz részt, két egymérkőzéses párharcot kell sikerrel megvívnia. A nyoni sorsoláson eldőlt, hogy előbb Bulgária lesz az ellenfél vendégként, és ha Szófiában felülkerekedik Marco Rossi csapata, a folytatásban Izlanddal vagy Romániával csaphat össze a vadonatúj Puskás Arénában.

Bulgária ugyan mögöttünk áll a világranglistán, de erős csapatról van szó, amely a saját közönsége támogatását élvezve játszhat ellenünk. El kell végeznünk ezt az extra munkát, hogy ott lehessünk a részben budapesti rendezésű Eb-n – idézte Marco Rossi szövetségi kapitányt a Magyar Labdarúgó Szövetség Twitter-oldala. Az olasz szakember szerint nem kérdés, hogy kaphattak volna sokkal nehezebb elődöntős sorsolást is, ugyanakkor leszögezte, nincsenek abban a helyzetben, hogy azt mondhassák, könnyű dolguk lesz. Rossi szerint az a legfontosabb, hogy a legjobb játékosai felépüljenek, és jó formában legyenek márciusra. De azt is kiemelte, hogy Izlandot és Romániát is a lehető legalaposabban fel kell térképezni a következő hónapokban.

Georgi Dermendzsiev, a bolgár válogatott új szövetségi kapitánya a bolgár Topsportnak azt mondta, ez egy rendkívül fontos mérkőzés, amelyhez felelősségteljesen fognak hozzáállni. „Nem szabad eufóriába esnünk és a múlttal foglalkoznunk. Tény, hogy van esélyünk, amit szeretnénk kihasználni. A magyar labdarúgás folyamatosan fejlődik, jól játszik a válogatottja, de ennél jóval részletesebben meg kell ismernünk. Nem szabad, hogy feleslegesen örömködjünk, nem éghetünk meg Magyarország ellen” – fogalmazott a szakvezető.

A magyar válogatott legértékesebb játékosa, Willi Orban – aki a Transfermarkt.de szaklap szerint 20 millió eurót ér – sérülés miatt kihagyta a cardiffi találkozót, ott volt viszont a holtversenyben második legtöbbre taksált Gulácsi Péter és Szoboszlai Dominik (12-12 millió

euró). Az előbbi a kapott gólokról nem tehetett, az utóbbi viszont érdemben nem tudta segíteni a támadójátékot, igaz, ha 1-0-s walesi vezetésnél értékesíti a helyzetét, máshogyan is alakulhatott volna a találkozó. A bolgárok legértékesebb játékosa a 3 millió eurós Kiril Despodov. A 23 éves csatár januárban igazolt a CSZKA Szófiából a Serie A-s Cagliariba, az olasz klub azonban a nyáron kölcsönadta a Sturm Graznak. Despodovot három Ludogorets-játékos követi a sorban: Anton Nedjalkov (2,7 millió) és két honosított brazil, Marcelinho és Wanderson (2,5-2,5 millió).

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.