BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kettősség jellemzi az infláció alakulását

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A szeptemberi adatok elemzők szerint továbbra is az infláció kettőségét támasztják alá: a bérkiáramlás miatt egyes szolgáltatások ára meredeken emelkedik, míg az importált infláció a tartós fogyasztási cikkek árának csökkenésén keresztül lassítja az áremelkedés ütemét. Az élelmiszerárak emelkedése mögött a sertéspestis hatása fedezhető fel.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken közölt jelentése szerint októberben a fogyasztói árak átlagosan 2,9 százalékkal voltak magasabbak októberben az egy évvel korábbiaknál, szeptemberhez viszonyítva 0,6 százalékkal emelkedtek.

Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője arra hívta fel a figyelmet, hogy az inflációban továbbra is kettősség figyelhető meg, míg egyes piaci szolgáltatások árai meredeken emelkednek részben a bérnyomás miatt is, az importált infláció negatív, ugyanis a legnagyobb mértékben a tartós cikkek árai estek, ami igazolja az MNB várakozásait.

Emelkedtek a hazai fogyasztói árak

Az élelmiszerek ára átlagosan 0,8 százalékkal nőtt.

Az üzemanyagárak tavaly év végi beszakadása miatt decemberre ismét 4 százalék fölé ugorhat az infláció, így éves átlagban 3,4 százalékos inflációra számít a Takarékbank elemzője a tavalyi 2,8 százalék után. Jövőre bázishatások és az alacsony importált infláció miatt 3,1 százalékos átlagos inflációra számítanak, míg az első hónapokban 4 százalék közelében lehet az infláció, májustól egyes hónapokban ismét 3 százalék alatti inflációt várnak, így jövőre nem lesz szükség a monetáris kondíciók szigorítására.

Az importált inflációt ellensúlyozzák az emelkedő bérek

Nyeste Orsolya, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője is arra helyezte a hangsúlyt, hogy az infláció kettős természete megmaradt: az alacsony importált inflációból eredő dezinflációs hatásokat ellensúlyozza az élénk belső keresletből eredő magasabb infláció.

Az év hátralévő két hónapjában már látványosabb lehet az infláció gyorsulása, s az év végére 4 százalék közelébe emelkedhet az éves index. E mögött azonban leginkább technikai hatás, azaz a tavalyi alacsony bázisadatok állnak. Az átfogó mutató gyorsulása így vélhetően átmeneti lesz, és a jövő év második felétől az Erste Bank szakértőinek várakozása szerint 3 százalék környékére térhet vissza ismét az infláció.

Fotó: Pixabay

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője kommentárjában arra mutatott rá, hogy tavasz óta először gyorsult az inflációs mutató. A piaci várakozással szemben bekövetkezett árszínvonal emelkedés egyértelműen az élelmiszerek árában bekövetkezett változásokhoz köthető. A sertésinfluenza hatása már a feldolgozott élelmiszerek árába is begyűrűzött. Ennek fényében érthető, hogy miért emelkedett a maginfláció is 4 százalékra, amiben azonban szerepet játszik a dohánytermékek jövedéki adójának emelése is. A tartós fogyasztás cikkek áralakulása viszont mérsékelte a mutatót.

Előre tekintve a friss adat azt is jelenti, hogy a szeptemberi mélypont után már októberben elindult és várhatóan az év végéig kitart az infláció gyorsulása és nem elképzelhetetlen, hogy az átfogó inflációs mutató a 4 százalékot is megközelíti az év végén.

Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágának vezetője megjegyezte, hogy az elemzői várakozásokat kismértékben meghaladta az októberi infláció, bár a jegybanki cél közelében alakult. Gyorsult az élelmiszerek áremelkedése. Érdemesnek tartotta ugyanakkor megjegyezni, hogy a maginfláció, amelyre döntéseinél a jegybank nagyobb hangsúlyt fektet, elérte a jegybanki toleranciasáv tetejét, ami indokolhatja a monetáris kondíciók szigorítását. Amennyiben az olaj ára ismét emelkedésnek indul, akkor az infláció tartósan a jegybanki cél fölé kerülhet. Ugyanakkor a monetáris kondíciók változtatására legkorábban decemberben, az új inflációs jelentés megjelenése idején kerülhet sor, addigra azonban rendelkezésre állnak majd a harmadik negyedéves GDP-adatok, amelyek szintén befolyásolhatják a jegybank döntését.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.