Magyar gazdaság

Mérséklődött az építőipar lendülete

Stagnáló építőipari aktivitást jeleznek a harmadik negyedéves adatok, amelyek szerint az egy évvel korábbit ugyan 5 százalékkal meghaladó, 626 milliárd forint értékű új kivitelezés kezdődött el, a projektszám azonban a felére esett. Az Eltinga, a Buildecon és az Ibuild.info által készített EBI Építésaktivitási jelentés tartós lakáspiaci visszaesést mutat ki, a jelenséget az elemzés a hamarosan megemelkedő áfakulcs már érződő hatásaira vezeti vissza. Az idén július és szeptember között 55 milliárd forint értékben indultak hazai társasházi lakásépítések, ami 2016 első negyedéve óta a legalacsonyabb összeg. A harmadik negyedévben megkezdett kivitelezéseken belül a magasépítési szektor továbbra is a korábbi évek szintje alatti számokat produkál, az irodapiacon még mindig erőteljes, de már nem bővülő az aktivitás. Az év első kilenc hónapjában 136 milliárd forintnyi irodaház-fejlesztés kezdődött, ez elmarad a tavalyi rekordtól, de magasabb a 2017-esnél. A mélyépítési szektor javított az előző negyedéves teljesítményén, de az összességében

9 százalékos növekedés 2017 óta a legalacsonyabb. A raktár- és ipariingatlan-beruházások lendülete mérséklődött, az idén 209 milliárd forint értékben kezdtek fejlesztésekbe.

A harmadik negyedévben az építésekre fordított 680 milliárd forint 10 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A beruházásokon belül nőtt a keleti régiók részesedése. A mélyépítési részpiac részesedése a kétszeresére bővült egy év alatt. A nem lakáscélú magasépítések főként azért csökkentek, mert kevesebb iroda és oktatási létesítmény épült.

A legszembetűnőbb a társasházi lakásépítés további zsugorodása, amelynek aktivitás-kezdés mutatója az elmúlt hét negyedévből már hatban volt mínuszos.

EBI Építésaktivitási Jelentés
Ezek is érdekelhetik