Magyar gazdaság

Szigorodhatnak a kata szabályai

Alaposabb ellenőrzésekre számíthatnak a jövő évtől a kisadózó vállalkozások tételes adójának alanyai.

A szabályainak változtatásai üdvözlendők – mondta a Világgazdaságnak Réczei Géza adószakértő. Bár a módosítás részletei még nem ismertek, a Pénzügyminisztérium terve nem minősíthető szigorításnak, az állam csupán a cégek adóelkerülését próbálja kiszűrni az adóhatósági ellenőrzés fokozásával. A szakember ezt annak kapcsán jegyezte meg, hogy Varga Mihály pénzügyminiszter a Magyar Nemzetnek azt nyilatkozta: a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara tapasztalatai szerint bizonyos vállalkozói csoportok visszaélésszerűen alkalmazzák az adónemet, ezért az ügyben összetett javaslatot juttattak el a pénzügyi tárcához. A minisztérium ezt áttekinti, majd egyeztetéseket kezdeményez más szakmai szervezetekkel, kamarákkal, a szabályok esetleges módosítása a jövő évben lehet esedékes.

A kamara állításait Réczei Géza is megerősítette, szerinte

a munkáltatók gyakran visszafoglalkoztatják korábbi munkavállalóikat, azaz közlik velük, hogy holnaptól ugyanazt a munkát végezhetik, de számlát kell adniuk róla.

Ezzel a cégek megszabadulnak az őket terhelő járulékterhektől.

Képünk illusztráció
Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

A kata ugyanakkor egy nagyon érzékeny adófajta, a jelenlegi szabályok módosításával azt kellene elérni, hogy csak azok adózhassanak így, akik valóban jogosultak rá

– mutatott rá a szakember.

H. Nagy Dániel, a Mazars Kft. adóigazgatója szerint a katások száma mostanra a 350 ezret is meghaladhatta, a kormányzatnak így előbb-utóbb szigorítania kell a feltételeken, az ellenőrzéseken.

Az adónem amellett, hogy fehérítő hatású, igen jelentős bevételkiesést okoz az államnak

– mondta.

A teljes cikket a Világgazdaság mai számában olvashatja!

Pénzügyminisztérium közteherviselés kata Magyar Kereskedelmi és Iparkamara
Kapcsolódó cikkek