Varga is kifejtette véleményét az euróról
Matolcsy György euró-ellenes megszólalása után Varga Mihály is kifejtette véleményét az uniós devizáról. A pénzügyminiszter a Menedzsment Fórumnak nyilatkozva elmondta, hogy uniós tagságunkkal vállaltuk az euró bevezetését, azonban egyelőre nincs céldátum a közös pénz magyarországi bevezetésére. Mindazonáltal kifejtette, hogy
a kormány nem tett le tervéről, az euró használatától,
míg a jegybank elnöke ezzel szemben inkább egy eurázsiai közös valuta alkalmazásában látja a jövőt.

MTI/Czeglédi Zsolt
Varga Mihály hangsúlyozta, hogy ő is lát intézményes problémákat az eurózónában, de világossá tette, hogy a kormány Magyarországot ebben a monetáris keretben képzeli el, nem másban.
Matolcsy György szerint kiutat kell találni az euró csapdából
A közös deviza bevezetését megalapozó elhibázott döntés valódi gyökerét tulajdonképpen egy, Franciaország által állított kelepcének tartja Matolcsy György. Meglátása szerint első lépésként fontos lenne belátni, hogy a közös deviza szinte minden euróövezeti tag számára valamilyen szempontból csapda, és nem aranybánya volt.


