Magyar gazdaság

Célegyenesben az óriásfúzió

A politikusoknak és a befektetőknek is tetszik a Fiat Chrysler és a Peugeot fúziós terve, ám kérdéses, hogy tarthatók-e az ennek érdekében tett vállalások.

A Fiat Chrysler Automobiles (FCA) és a Peugeot SA 50 milliárd dollár értékű összeolvadása célegyenesbe fordult azzal, hogy mindkét autógyártó igazgatósága kötelező érvényű nyilatkozatban erősítette meg az egyenlő felek közötti fúziós szándékot. Ehhez az ötlet nyilvánosságra hozásától számítva hat hét alatt jutottak el a világ negyedik legnagyobb járműipari vállalatának létrehozását megcélzó felek, akik

a fúzió zárását 2022 első fél évére tervezik.

Személyi kérdésekben nincs vita, a vezérigazgató öt évre a PSA főnöke, Carlos Tavares lesz, az elnöki székbe John Elkann ül, aki a Fiat-alapító Agnelli családot képviseli az FCA-ban. A tizenegy tagú igazgatóságba a felek öt-öt tagot delegálnak, köztük a munkavállalók egy-egy képviselőjét. A tulajdoni viszonyok rendezését és a hatósági engedélyek beszerzését megkönnyíti, hogy a Peugeot-ban 12,2 százalékos pakettel rendelkező kínai Dongfeng az új vállalatban 4,5 százalékosra redukálja részesedését, s ennek jegyében 748 millió dollár piaci értékű részvénycsomagtól válik meg.

Az olasz kormány részéről Roberto Gualtieri pénzügyminiszter közleményben üdvözölte a fúziót, és

az autóipari konszolidáció fontos lépésének nevezte, amely felgyorsíthatja az alacsony kibocsátású járművek fejlesztését és gyártását.

Fotó: AFP

Hasonló értelemben nyilatkozott Bruno Le Maire francia pénzügyminiszter is. Gualtieri arra is figyelmeztetett, hogy Róma szorosan figyelni fogja a vállalások betartását, főképp a beruházások, a kutatás-fejlesztés és a foglalkoztatási garanciák terén. Az utóbbira kiemelten ügyelnek, az ugyanis ilyen esetekben nehezen hihető, hogy gyárbezárások és leépítések nélkül el tudják érni a megcélzott évi 4 milliárd dolláros költségmegtakarítást. Márpedig a felek ezt vállalták.

A két cég tavaly összesen 8,7 millió autók értékesített, ám az LMC Automotive elemzői szerint kiépített gyártókapacitása 14 millió darabos, ami egy szűkülő piacon luxusszámba megy. Ez és a 400 ezer dolgozó állásának megtartása versenyképességi hátrányba hozhatja az FCA–PSA-párost. Emlékezetes, hogy 2017-ben alighogy megszáradt a tinta a PSA és az európai márkáit (Opel, Vauxhall) eladó General Motors szerződésén, máris leépítéseket jelentettek be. Intő jel, hogy a felek úgy döntöttek: az FCA mégsem szervezi ki és adja el a Comau-t, hanem közösen megvizsgálják, hogy a robotikai vállalatot miként tudnák hasznosítani a gyártásautomatizálásban.

fúzió FCA autóipar PSA Peugeot
Kapcsolódó cikkek