Egyre többen vásárolnak csúcsmobilokat
A kamera képességei, minősége, az akkumulátor-üzemidő, valamint a kijelző mérete elsődleges készülékvásárlásnál, és jól látható trend, hogy a vásárlók többsége hűségvállalás mellett, részletfizetéssel veszi meg a készülékét – közölte lapunkkal a Magyar Telekom. A vállalat statisztikái szerint a márka is erős preferencia a választásnál, és nagy koncentráció mutatkozik a három nagy márka esetén (Samsung, Apple, Huawei).
Egyre magasabb arányban választanak az ügyfelek csúcskategóriás készülékeket.
A vállalat közlése szerint a Telekom webshopja tavaly piacvezető lett az online mobilkészülék- és tabletértékesítésben. Ezen a területen a teljes forgalom egyharmadát bonyolította le: csak ebben a két termékkategóriában 8,3 milliárdos összesített forgalmat generált a GKI Digital piacelemzése szerint. A két termékkör teljes hazai online értékesítésének volumene tavaly csaknem 25 milliárd forintot tett ki.

A Telenor is úgy tapasztalja, hogy egyre tudatosabban választanak készüléket a fogyasztók.
A cég mobiltelefon-eladásainak több mint 90 százalékát az okostelefonok teszik ki, ügyfélkörének a 13 százaléka iOS rendszerű telefont használ, a többiek Androidot, ami nagyjából tükrözi a globális trendeket.
A három legnépszerűbb gyártó mellett a kiváló ár-érték aránya miatt az ügyfelek szívesen vásárolják a Xiaomi eszközeit is. A Telenor szerint egyre több felsőbb kategóriás készülék fogy a távközlési szolgáltatók finanszírozási programjainak hatására, és ezeket a készülékeket gyakran hosszabb ideig használják a vásárlók, ezért az átlagos életciklusuk is nő. „Az ügyfelek többet költenek egyéb készülékekre, például okosórákra, és azt várjuk, hogy ezek népszerűbbek lesznek, valamint az IoT-eszközök is egyre relevánsabbak a lakossági ügyfeleknek” – közölte a Telenor. Az is megfigyelhető, hogy az évszaktól és a telefonok árától függetlenül egyre többen veszik igénybe a készülékbiztosítást.
A teljes cikket a Világgazdaság pénteki számában olvashatja