BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fontos adóváltozások jönnek jövőre

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az Országgyűlés elfogadta a Varga Mihály pénzügyminiszter által benyújtott Versenyképesebb Magyarországért programhoz kapcsolódó adómódosításokat. Szakértők szerint ezeknek kedvező hatásuk lesz, egyúttal azonban a kormány egy nagyobb lépését vetítik előre.

Az adóváltozások hozzájárulnak a magyar versenyképesség javításához, a piac tisztulásán és a vállalkozói terhek csökkentésén keresztül növekedhet a gazdaság – fogalmazott Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára, miután az Országgyűlés elfogadta a Versenyképesebb Magyarországért programhoz kapcsolódó, Varga Mihály pénzügyminiszter által benyújtott adómódosításokat. Az államtitkár hangsúlyozta: az adócsökkentések jövőre is folytatódnak, és szinte mindenkit érintenek majd. Úgy értékelt, hogy az elfogadott módosítás a magyar gazdaság védelmének újabb fontos eleme lehet a lassuló európai gazdasági környezetben.

A most megszavazott adótörvény a november 28-án elfogadott javaslatcsomag apró technikai változtatásait tartalmazza – mutatott rá a Világgazdaságnak Réczei Géza adószakértő, hozzátéve, hogy mindez a kormány által későbbre tervezett, nagyobb lépés előkészületeként fogható fel. Mint mondta: a Versenyképesebb Magyarországért programból kitűnik, hogy annak több pontjában a bizalmi vagyonkezelés szabályait kezeli a kormány, és az osztalékkal kapcsolatosan fogalmaz meg új szabályokat. Szerinte az állam láthatóan jobban fókuszál a vagyonosok bizalmi vagyonkezelésére, ami erősödő tendenciát vetít előre a jövedelemfelhalmozódás terén. A módosítás egyfajta üzenet: a kormány felfigyelt az évek óta fejlődő piacra, amelynek szereplői látványosan mozdultak rá a korábban felszabadult vagyonokra. Az adószakértő hozzátette: külföldön ez a rendszer jól működik, Magyarországon azonban csak kevés embernek van bizalma a vagyonát rábízni ezekre a társaságokra. Az elfogadott programról összességében kifejtette, az új szabályok elsősorban az önadózók jogalkalmazását segítik, hatásukra pedig a jövőben láthatóvá válnak a feketegazdaságban eddig elrejtett jövedelmek.

Az elfogadott módosítási javaslat kitér az online számlaadat-szolgáltatási kötelezettség kétlépcsős kiterjesztésére is – hívta fel a figyelmet Fajcsák Gábor, az RSM Hungary adópartnere. Az adatszolgáltatási kötelezettség fokozatos szélesítése (a jövőben vonatkozni fog az egyéb oktatási szolgáltatást nyújtókra, bizonyos humánegészségügyi szolgáltatókra, a fogorvosokra, fogtechnikusokra) mögötti cél szerinte egyértelmű: egyrészt az adóhatóság valamennyi számlázási kapcsolatra rálát, a megkapott adatokat pedig a kockázatelemzés során felhasználja. Első lépcsőben a százezer forintos jelentési értékhatárt törlik el, ezzel a belföldi fordított adózás alá eső, az alanyi adómentes és az egyéb áfamentes ügyletek is adatszolgáltatási kötelezettség alá esnek majd. Ezután, 2020. december 31-t követően a magánszemély vevők részére kibocsátott számlákat, valamint az adómentes közösségi értékesítésről, az exportértékesítésekre vonatkozó számlákat is jelenteni kell. Az Országgyűlés emellett megteremtette annak a feltételeit is, hogy 2021 tavaszától már a vállalkozások áfabevallási tervezetét is a Nemzeti Adó- és Vámhivatal készítse el.

Kiszűrnék a potyázókat

Az Országgyűlés jövő héten dönthet róla, így 2020. július 1-jén léphet hatályba a szintén Varga Mihály nevéhez fűződő új társadalombiztosítási törvény. A tervezet célja, hogy automatikusan kiszűrje az egészségügyi szolgáltatásokat jogosulatlanul igénybe vevőket. A Pénz­ügyminisztérium je­lezte: a tervezett módosítás nem érinti majd a jelenlegi biztosítottakat és azokat sem, akiknek a központi költségvetés fizeti az egészségügyi szolgáltatási járulékot. | VG

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.