Újabb ülést tartott tegnap a Nemzeti Versenyképességi Tanács (NVT), az eseményen két téma volt napirenden. Varga Mihály pénzügyminiszter az ülés utáni sajtótájékoztatón elmondta: vizsgálták egyrészt a Magyar Bankszövetség digitalizációval kapcsolatos, 22 pontos javaslatcsomagját, másrészt a külföldi működő tőke Magyarországra vonzásának minőségi szempontjait. Megjegyezte: hazánk a működő tőke nagyságát tekintve az európai országok élmezőnyében helyezkedik el, e mutató tavaly a bruttó nemzeti össztermék 61 százalékát tette ki. Az unió gazdaságának növekedési üteme azonban szemmel láthatóan lassul, nem csap át recesszióba, de hatással van a magyar gazdaságra, elsősorban az iparra. A következő évek feladata ezért az lesz, hogy a gazdaság kitettségének csökkentése érdekében egyre több iparágban valósuljanak meg minőségi külföldi befektetések, amelyeknek a kevésbé fejlett országrészek felzárkózásában is kulcsszerepet kell játszaniuk.
Az NVT ülésén a témáról szakmai vita folyt, a tanács tagjai arról beszéltek, hogyan lehetne ezt a folyamatot befolyásolni. Döntöttek egy eddiginél szigorúbb monitoringrendszer megalkotásáról. Ez munkacsoport felállítását jelentené, amelynek a tagjai az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a Miniszterelnökség, illetve a Pénzügyminisztérium illetékesei lennének – közölte a Világgazdasággal Bársony Farkas, az AmCham elnöke, a Kondor Holding CEO partnere, az NVT tagja. Leszögezte: a csoport létrehozásának mikéntjéről a tegnapi ülésen konkrét döntés nem született, egyelőre csak a lehetséges feladatokat tisztázták: a munkacsoport elsősorban a Magyar Bankszövetség előterjesztését fogja vizsgálni, hogy mely pontjai valósíthatók meg viszonylag gyorsan. A javaslat a banki ügyfelek ügyeinek gyorsabb, személyre szabottabb intézését segítené elő innovatív megoldásokkal, a már létező digitális szolgáltatások és az e-ügyintézési törvény adta lehetőségek hatékony kiaknázásával.
Ennek egyik legfontosabb pontja a készpénzhasználat visszaszorítása, miután Magyarországon egy év alatt 21 százalékkal nőtt a kártyás fizetések száma, ám az összes fizetési tranzakció mintegy háromnegyede még mindig készpénzalapú – hívta fel a figyelmet Becsei András, a Magyar Bankszövetség elnöke. Szerinte a túlzott készpénzmennyiség éves többletköltsége 500 milliárd forintra becsülhető, amelynek a legnagyobb részét nem elsősorban a papírpénz és az érmék előállítási költségei, hanem a készpénzre épülő szürke- és feketegazdaság miatt kieső adóbevételek teszik ki.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.