A gazdasági növekedés fenntartásához az adóintézkedések tettek hozzá talán a legtöbbet, amióta csökkennek az adók, nő a gazdaság, emelkedik a foglakoztatás és a bérek is – mondta el Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által szervezett Nemzeti Adókonzultáción. Magyarország az OECD legnagyobb, az Európai Unió második legnagyobb adócsökkentője lett az elmúlt években. Az Eurostat adatai szerint a GDP-arányos adóterhelés a 2017-es 38,4 százalékról tavaly 37,6 százalékra csökkent, a száz egységre jutó adóterhelés (adóék) pedig 48,3 százalékról 45 százalékra mérséklődött, ami a legjobb az OECD-országok között, az idén júliusban életbe lépett intézkedésekkel az adóéket 44,1 százalékra sikerült faragni.
Az államtitkár szerint az adórendszer egyszerűsítése is jó úton halad – ezt bizonyítja, hogy a Világbank Paying Taxes listáján harminc helyet léptünk előre, ráadásul 2020. július 1-jétől már kilenc adófajtával kevesebb bevallása, befizetése terheli az adózókat. A rendszer felülvizsgálatakor számos olyan kedvezményt vezetnek ki, amely nem hatékony, a támogatáspolitika inkább a célzott kedvezményeket részesíti előnyben.
Izer Norbert szerint alapvető gazdaságpolitikai érdek a nemzetközi szinten versenyképes adózási rendszer fenntartása, a valós beruházásokért érdemes az adóoldalon is versenyezni. Ennek eredményeként ma a magyarországi vállalkozások fizetik az EU legalacsonyabb társasági adóját, és a magyar emberek az unió harmadik legalacsonyabb személyi jövedelemadóját.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.