BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kilőtt az októberi külkereskedelmi termékforgalom

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Októberben az export euróban számított értéke 6,7, az importé 3,6 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A külkereskedelmi többlet 514 millió euró volt, 300 millió euróval több az egy évvel korábbinál – jelentette tegnap első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az euróban számolt export növekedési üteme egymásután harmadszor volt nagyobb az importénál.

A kivitel euróban számolt havi értéke októberben először lépte át a 10 milliárd eurós küszöböt, de az import 9,572 milliárdos értéke is rekordnak számít. Az import ebben az évben március és szeptember után októberben harmadszor lépte át a

9 milliárd eurót. Az év első tíz hónapjában az export 4,8 százalékkal, az import 5,5 százalékkal haladta meg a múlt év azonos időszakáét.

A külkereskedelmi többlet 296 millió euróval csökkent, és 4,402 milliárd eurót tett ki. Ugyanez 2017-ben 1,647 milliárd euróval, tavaly 2,558 milliárd euróval esett vissza az előző évhez képest, mi­után 2016-ban 9,725 milliárd euróval érte el eddigi legnagyobb éves értékét. Az idén az első tíz havi 296 millió eurós csökkenés az exporttöbblet lemorzsolódásának jelentős lefékeződését sejteti.

Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője a KSH adataira úgy reagált, hogy a külkereskedelem ismét támogathatja a gazdasági növekedést. „A kifejezetten romló európai és nemzetközi konjunktúra ellenére az export növekedése jobb kapacitáskihasználtságot, valamint új kapacitások üzembe helyezését tükrözi” – húzta alá. Szerinte a következő években újra emelkedhet a külkereskedelem többlete, ami végső soron hozzájárul a külső adósságok és így a külső sérülékenység meredek csökkenéséhez. A folyamatok a forintnak tartós támaszt nyújthatnak, így az év végére és a jövő évre a forint lassú és fokozatos erősödésére számít a szakértő.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.