BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nagyon figyelnek az SW-re

Hamarosan a mozikba kerül a Csillagok háborúja „újkori” trilógia utolsó része, amelyet már most nagy figyelem kísér a világ filmiparában. Ez a figyelem nemcsak a legendás márkának szól, hanem annak is, mekkora lesz a jegyárbevétel. A trilógia első epizódja hatalmas kasszasiker volt, a 300 millió dolláros költségvetés 2 milliárd dollár feletti bevételt generált. A második epizód 1,3 milliárdot hozott, és a közben a márkanév alatt futó előzmény, a Zsivány Egyes is milliárdos bevételt ért el. A Solo, a másik előzményfilm azonban nagyon gyengén teljesített, nagy jóindulattal is körülbelül csak 400 millió dollár jegybevételt hozott. Emiatt figyelnek nagyon az új filmre, illetve azért is, mert a Disney-nek jelen pillanatban is van olyan futó produkciója, amely képes egymilliárd dollár bevételt generálni.

Az új film költségvetését hivatalosan egyelőre nem publikálták, de nagyjából az előző két filméhez hasonló lehet. Az borítékolható, hogy a Solónál sikeresebb lesz a befejező epizód, de nagy kérdés, hogy a második rész bevételeit képes lesz-e túlszárnyalni. Ettől is függ, hogy a Csillagok háborújára mint márkára számíthat-e rövid és középtávon a tulajdonos, vagy egy időre el kell felejtenie, és más irányba indulnia.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.