BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Portfólióbővítés előtt áll az Adevinta

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Ma már nincs különbség webshop, apróhirdetési vagy aukciós oldal között, egyetlen kategória maradt: az igény, s ennek a kielégítése – véli a Jófogást és a Használtautó.hu-t működtető cég ügyvezetője.

Két számjegyű növekedéssel zárul az évünk – mondta a Világgazdaságnak Palo­csay Géza, a Jófogást és a Használt­autó.hu-t működtető, tavaly 4,02 milliárd forintos árbevételt és 695 milliós adózott eredményt elérő Adevinta Classified Media Hungary Kft. ügyvezetője. Kifejtette, hogy hagyományosan erős a második fél év, de a harmadik negyedévtől az idén a megszokottnál is nagyobb a növekedés: a november például a Jófogásnál önmagában 30 százalékkal több bevételt hozott, mint a tavalyi. Emlékeztetett, hogy 2017-ben még a Használtautó.hu hozott többet a konyhára, de a múlt évre eltűnt a különbség, az idén pedig bevételi szempontból már a Jófogás jár előrébb. Az organikus növekedésen túl a cégcsoport portfóliója jövőre új elemmel is bővülhet, ez lehet a következő nagy dobás azután, hogy saját kézbe vették a hirdetési felületek értékesítését – bocsátotta előre Palocsay. Rávilágított, hogy a Facebook Marketplace megjelenése kihatással van a Jófogás működésére is, előtérbe került az egyedi szolgáltatásokra irányuló termékfejlesztés. Példaként a mesterséges intelligenciával történő hirdetéselemzést és a képalapú keresési funkció bevezetését hozta fel, de a háztól házig szolgáltatást is bővítették.

Palocsay Géza 2014-ben vette át a Jófogás irányítását, előtte az Árukereső operatív vezetőjeként dolgozott. Úgy látja, azóta elmosódtak a határok, ma már nincs különbség webshop, apróhirdetési vagy aukciós oldal között, egyetlen kategória maradt: a vásárlói igény, s ennek a kielégítése. Egy konkrét szolgáltatás helyett a többség már komplett csomagokat kínál, egy szimpla repülőjegy-foglaláshoz társulhat ma már szobafoglalás, autóbérlés, utasbiztosítás, nyereményjáték és egyebek. Meghatározó trend a tartalomfogyasztás megváltozása is: az átlagfogyasztó már perceket sem fordít arra, hogy a keresési feltételekkel bíbelődjön, viszont akkora információtömeg árad felé, hogy az impulzusvásárlások bőven helyettesíthetik a tervezett beszerzéseket.

„Nem csak Magyarországon, euró­pai szinten sem hiszek a Black Fridayben, mert továbbra sincs meg az a fogyasztói erő, amellyel akár egyetlen napon át 60-80 százalékos kedvezmények mellett lehetne vásárolni” – vont mérleget Palocsay. De a hype-nak nem lehet hátat fordítani, ezért bírságol a Gazdasági Versenyhivatal is a visszatérően felülárazott termékek miatt. Míg Magyarországon 40-50 ezer forintot költünk karácsonyi ajándékokra, addig az Egyesült Államokban több mint ezer dollárt. Ezt a különbséget az sem árnyalja, hogy itthon is lerövidültek a modellváltási ciklusok: már nem használunk évekig egy-egy számítógépet vagy mobiltelefont.

A magyar e-kereskedelmi piac csepp a tengerben. Az Adevinta ügyvezetője szerint egyik oldalról az Egyesült Államok, a másikról Kína rángatja Európát abba az irányba, hogy legyen a kiterjesztett piaca. Európa nehéz helyzetben van, hiszen nincsen saját keresője, közösségi oldala, de még e-kereskedelmi szereplője sem. Az Amazonnak éppúgy ki van téve, mint az Alibabának, miközben a szabályozási környezet sem olyan kedvező, mint a tőkében, technológiában előrébb járó riválisoknál. Palocsay Géza szerint egyelőre úgy tűnik, az EU-nak nincsenek meg az eszközei a szuverenitás megőrzéséhez.

Véget nem érő szezon

A karácsony abból a szempontból meghatározó, hogy az apróhirdetési csúcsidőszak január közepétől február végéig tart, hiszen aki új tévét kapott, az eladja a régit, de a termékszám már az ünnepek idején megugrik. A többi vertikális kategóriát tekintve, az álláshirdetések kapcsán Palocsay megjegyezte, hogy főként a kékgalléros állások terén erősek: egész évben óriási a kínálat, a nyár talán csak az idénymunkák miatt kiemelkedő, különösen az építőiparban és a turizmusban. Az ingatlanok fő adásvételi szezonja ugyanúgy március–októberre tehető, mint a használt autóké. | VG

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.