BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Puskás emléke előtt tisztelegtek Monte-Carlóban

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Posztumusz Világ Sportlegendái Díjjal (World Sports Legends Award) ismerték el Puskás Ferenc labdarúgót Monte-Carlóban – közölte Szöllősi György, a Puskás-ügyek hivatalos nagykövete. A sportcsillagok Oscar-gálájának is nevezett ceremónián azokat a sportolókat ismerik el ezzel a díjjal, akik kiemelkedő karrierjük mellett vagy pályafutásuk befejezése után is sokat tettek a közösségért, és életművük példaértékű az új generációk számára is. A Puskás Ferencnek odaítélt kitüntetést a 2006-ban elhunyt háromszoros BEK-győztes labdarúgó dédunokája, Ane de

Juan Damborena és Schmitt Pál, a nemzet sportolója, kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó, korábbi köztársasági elnök vette át.

A nagyszabású eseményen a Puskás Akadémia képviseletében részt vett Mészáros Lőrinc elnök, Jakab János, a felügyelőbizottság elnöke és Tóth Balázs akadémiaigazgató, továbbá Berzi Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség alelnöke. Puskás Ferenc egykori klubja, a Real Madrid képviseletében csapattársa, Amancio Amaro Varela érkezett Monte-Carlóba. Jelen volt az ünnepségen Károlyi György, Magyarország párizsi nagykövete is.

A felcsúti Puskás Intézet minitárlatot épített fel a Fairmont Monte Carlo Hotel egyik szárnyában, az ünnepségnek helyet adó Salle d’Or előtt. A kiállítás több értékes relikviával mutatta be Puskás Ferenc kispesti és madridi életútját, válogatottbeli szereplését.

A Világ Sportlegendái Díjat kapta 2019-ben

Életművéért:

Nasszer al-Attijah (katari): autóversenyző, háromszoros Dakar-győztes, olimpiai bronzérmes sportlövő

Mario Andretti (amerikai): F1-es világbajnok, Indy- és NASCAR-győztes

Loris Capirossi (olasz): háromszoros gyorsaságimotoros-világbajnok

Ana Gabriela Guevara Espinoza (mexikói): világbajnok, olimpiai ezüstérmes

400 méteres futó

Jótékonysági tevékenységéért:

Connie Henry (brit): egykori hármasugró, a Track Academy vezetője. Ez a jótékonysági szervezet a sport révén segíti a hátrányos helyzetű fiatalokat.

Posztumusz:

Puskás Ferenc (magyar): olimpiai bajnok, világbajnoki ezüstérmes, háromszoros BEK-győztes labdarúgó

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.