BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szijjártó Közép-Európát méltatja

Közép-Európa jelentősége az elmúlt években folyamatosan nőtt, Európa gazdasági növekedési motorjává vált – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Tokióban.

A tárcavezető a Japán Külkereskedelmi Szervezet (Jetro) kelet-közép-európai szemináriumán felszólalva hangsúlyozta: a közép-európai régió nagy változásokon ment át az elmúlt évek során, hiszen míg korábban a térség országai az utolsók között voltak Európában, most számos gazdasági mutató alapján az élen járnak. Kitért arra:

van egy sikeres és szoros szövetség Közép-Európában, a visegrádi csoport (V4). A V4 tagjainak gazdasági növekedése több mint duplája az európai átlagnak, de ez a csoport nemcsak gazdasági szempontból erős, hanem politikai tekintetben is

– közölte. Kifejtette: a napokban lépett hivatalba az új Európai Bizottság, és mind a négy visegrádi ország fontos pozíciót tölt be a testületben. Két biztos, a cseh és a szlovák alelnöke a bizottságnak, a lengyel biztos felügyeli a mezőgazdaságot, a magyar pedig a bővítéssel foglalkozik – sorolta.

Szijjártó Péter elmondta:

a V4 tagjai együttesen 64 milliós piacot tesznek ki, és ha a csoport egy ország volna, a második legnagyobb lenne az EU-ban.

Itt a munkanélküliségi ráta sokkal alacsonyabb, mint az uniós átlag, ahogyan az államadósság is jóval kisebb – tette hozzá.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Úgy vélte, Közép-Európa sikerének titka, hogy itt racionális, a józan észre alapozott politikákat folytatnak az országok. Ez a gazdaságban azt jelenti, hogy Közép-Európában vannak a legalacsonyabb adók az EU-ban – jegyezte meg.A külügyminiszter

szerint a siker egy másik oka, hogy

a közép-európai országok hatékonyan tartják fenn a pénzügyi és költségvetési fegyelmet. Bebizonyították, hogy meg lehet szabadulni attól a régi dogmától, miszerint választani kell a gazdasági növekedés és a pénzügyi fegyelem fenntartása között, és megmutatták, hogy a két cél párhuzamosan is elérhető

– mutatott rá. Arról is beszélt, hogy a magyar kormány látja a munkaerővel kapcsolatos aggodalmakat, ezért megreformálta a szakképzési és a felsőoktatási rendszert.

Szijjártó Péter elmondta: az európai gazdaság jövőbeli sikere szempontjából érdemes figyelembe venni, hogy míg sok szakértő a német-francia együttműködés jelentőségéről beszél, a V4 tagjai és Németország közötti kereskedelmi forgalom 70 százalékkal nagyobb, mint a német-francia, vagyis a V4 és Németország együttműködésének óriási hatása van az EU versenyképességére. Kifejtette: vita folyik az EU jövőjéről, és ez alapvetően arról szól, hogy erős Brüsszelre és gyenge tagállamokra vagy erős tagállamokra van-e szükség. Közép-Európa álláspontja szerint erős EU csak erős tagállamokra épülhet – jelentette ki.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.