BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Világrekorder konzolgyártó

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Világszerte 450 millió PlayStation (PS) kelt el 1994 és 2019 között, ezzel a gyártó Sony bekerült a Guinness-rekordok könyvébe – írta a szórakoztatóelektronikai tartalommal foglalkozó internetes szájt, az IGN. A hír némileg marketingvezérelt, ugyanis nem szabad elfelejteni, hogy jövőre érkezik a PS új generációja, és emiatt meglehetősen nagy a felhajtás a konzol körül. Ettől függetlenül a Sony valóban jókora sikereket ért el az üzletágban, hiszen a nevéhez köthető a szórakoztatóelektronikai piac kibontakozása, és az Egyesült Államokon kívül szinte minden világrészen vezető szerepet tölt be. A nagy versenytárs, az amerikai Microsoft egyedül a saját hazájában tudta megszerezni az elsőséget. A két gyártó közötti verseny mind a mai napig nem csitul, sőt az amerikaiak is jövőre jelennek meg az új termékkel. Várhatóan mindkét konzol az utolsó generáció lesz, ugyanis a nagy számítástechnikai vállalkozások (Google, Apple) új platformra szeretnék terelni a videojáték- és szórakoztatóelektronikai tartalmak elérését. Az a cél, hogy teljesen új arculatot adjanak a játékok piacának. Mindez azért érdekes, mert a Sony annak idején pontosan ezzel az ambícióval vágott neki a játékdobozok fejlesztésének.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.