BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A januári béreket még nem befolyásolta a járvány

VG | A januári bruttó átlagkereset 375 200, a nettó 249 500 forint volt, a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az előző év azonos időszakáénál mindkét érték 9,2 százalékkal nagyobb. A legmagasabb fizetést a pénzügy és a biztosítás területén dolgozók vihették haza, bruttó 678 900 forintot. A bruttó bér a szálláshely-szolgáltatásban és a vendéglátásban volt a legalacsonyabb: 252 100 forint. A januári keresetekben még nem érződött a koronavírus-járvány hatása, amely várhatóan csak a márciusi adatokban lesz érzékelhető. „Így a korábban várt 9-10 százalékos bérdinamikánál jóval lassúbb lesz az idei tempó” – értékelte a jelentést Németh Dávid, a K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője. Rámutatott, hogy a bérek várhatóan kevésbé nőnek majd a járványnak legjobban kitett ágazatokban, például a járműiparban, míg az egészségügyben emelés feltételezhető.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium is arra számít, hogy a következő hónapokban megérződnek a keresetek alakulásában a koronavírus-járvány hatásai. A kormány gazdaságvédelmi intézkedéseinek egyik fő célja, hogy aki elveszíti az állását, mielőbb ismét munkába állhasson.

Az eddig várt

9-10

százaléktól elmaradhat

a növekedés

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.