A régió éllovasává léphet elő Magyarország az idén
A magyar gazdaság 3,5 százalékkal eshet vissza 2020-ban, elhúzódó válság esetén viszont 7-10 százalék körül mérséklődhet a bruttó hazai termék (GDP) – derült ki a Raiffeisen Bank lapunkhoz eljuttatott elemzéséből. A régióban Magyarország szenvedheti el a GDP legkisebb arányú csökkenését, a térség többi országában 4,5 és 8,5 százalék közötti mérséklődés várható. Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője azzal indokolja hazánk aránylag kedvező prognózisát, hogy a potenciális növekedés eleve magasabb Magyarországon, hiszen a válság előtti előrejelzések is gyorsabb bővülést mutattak. A szakértő a krízist megelőzően 4 százalék körüli GDP-dinamikára számított, mivel az év első két hónapja kedvezően alakult, valamint a belső fogyasztás is aránylag pozitív lehet 2020-ban.
A gazdasági visszaesés mértékét a korlátozások hossza és szigora határozza meg, a magyar intézkedések azonban mérsékeltek – hangsúlyozta Török Zoltán. A cseh, illetve osztrák korlátozások még a lazítás után is szigorúbbak a hazainál, ráadásul az olasz és a francia rendelkezések szigora miatt a gazdasági aktivitás 35-40 százalékkal csökkent. A gazdasági teljesítmény ekkora mérséklődése havonta 2,5-3 százalékpontos esést eredményez a potenciális GDP-hez képest. Magyarországon a később életbe lépett és enyhébb korlátozások várhatóan a gazdaságban is kisebb károkat okoznak. Az elemző a közvetlen fiskális csomag méretét a GDP 2 százalékára teszi, ami nemzetközi összehasonlításban kifejezetten kicsi – a német költségvetés GDP-arányos impulzusa 9 százalékot tesz ki –, a monetáris támogatás azonban jelentős. A gazdaságpolitikai csomag nem tartalmazza a mikrovállalatok közvetlen, rövid távú támogatását, ami elhúzódó – akár néhány hónappal hosszabb – válság esetén indokolt lehet, még akkor is, ha ezzel az államháztartási hiány nagymértékben emelkedik. Ugyan a kormány hivatalos előrejelzése 2,7 százalékos költségvetési hiányt prognosztizál – a válság előtt 1 százalékkal kalkulált a büdzsé –, a Raiffeisen előrejelzése alapján akár 6 százalékra is felszökhet a deficit.


