A budapesti ingatlanpiac megremegett ugyan, de az értékesítés egészét alig érintette meg a válság az elmúlt két hónapban – közölte az Ingatlantérkép. Akadnak árcsökkentések, de egyelőre általában nem jellemző a piacra, hogy jóval olcsóbban kínálnák a lakásokat Budapesten, mint február végén. Az Otthontérkép és az Ingatlantájoló legfrissebb adatai szerint a fővárosban 5,7 százalékkal csökkentek az irányárak, miközben vidéken 14,1 százalékos volt a mérséklődés.
Az elmúlt szűk két hónapban
– azaz az olaszországi járvány fellobbanásáról szóló első hírek megérkezése óta – a főváros és a vidék lakóingatlan-piacain folytatódott ugyan az enyhén pesszimista trend, de egyelőre nem látni nagy törést. Az árképzésben, az átlagot nézve, továbbra is szigorúan tartják magukat az eladók az eddigi árakhoz. A február utolsó napjaiban mért 841 ezer forinttal szemben április közepén a legalább jó állapotú ingatlanok átlagos négyzetméterára 793 ezer forint volt az Otthontérkép és az Ingatlantájoló oldalain. Az irányárak csökkenése tehát látható, kimutatható, ám valójában részben a korábbi hónapok trendjei folytatódnak most, illetve erősödtek fel kissé Budapesten.
„Nagyobb aktivitás egyelőre nem az ingatlaneladásban, hanem elsősorban a kiadó belvárosi lakások tulajdonosai részéről várható. A rövid távú kiadás üzlete jó pár hónapra egyértelműen háttérbe szorul, és a mintegy 10-12 ezer Airbnb-lakás egy kisebb része az első sokk idején már meg is jelent a hosszú távú kiadói kínálatban. De az utóbbi hetekben mégsem érzékelhető a kiadó lakások számának növekedése. Emellett az eladó lakások esetében sem látni még a tömeges értékesítési szándék jeleit” – fejtette ki Ballagó Antal, az Otthontérkép csoport értékesítési vezetője. Nagyobb árcsökkenésre – egyes távolabbi, vidéki helyszíneket leszámítva – elsősorban 2021 tavaszától kezdve lehet számítani, de addig még igen sok minden történhet a manapság igen gyorsan változó ingatlanpiacon. Például a rozsdaövezetekben épülő és kiadó lakások kedvezményes, 5 százalékos áfája is új elem.
Február vége óta
14,1
százalékkal estek
az irányárak
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.