Több pénzt kaptak tavaly a termelők
Agrár- és vidékfejlesztési támogatásokra tavaly összesen 802,2 milliárd forintot fizettek ki. Az elmúlt év december 31-ig pedig 27,8 milliárd forint adókedvezményt érvényesítettek a termelők az agrártárca költségvetési fejezetén kívül szereplő, de a mezőgazdasághoz kapcsolódó, a termelésben felhasznált gázolaj utáni jövedékiadó-visszatérítés jogcímén – áll a NAIK Agrárgazdasági Kutató Intézet összefoglalójában.
A tavalyi támogatási összeg nagyban – 131,6 milliárd forinttal – felülmúlta az előző évi kifizetéseket. Változatlanul a termelőknek nyújtott közvetlen támogatások domináltak az agrár- és vidékfejlesztési támogatások között. Az ilyen címen kifizetett 480,8 milliárd forint az előző évhez képest 99 milliárd forintos növekedés. Ennek hátterében részben az áll, hogy 2018 végén a területalapú támogatásoknak csupán az egyharmadát folyósították előlegként, és a 2018. évi egységes kérelmek után járó támogatások fennmaradó részét 2019 első fél évének végéig kapták meg a gazdák, a tárgyévi előlegfizetés pedig tetemes mértékű volt.
A Vidékfejlesztési program keretében 204,6 milliárd forint kifizetés teljesült 2019-ben, ami az egy évvel korábbihoz képest 29 milliárd forintos emelkedés. A Magyar halgazdálkodási operatív program keretében 3,4 milliárd forinthoz jutottak a gazdálkodók. A nemzeti támogatások jogcímeire 90,7 milliárd forintot vehettek igénybe a kedvezményezettek. A piaci és egyéb támogatások 4,3 milliárd forintos növekedése elsősorban a belpiaci intézkedésekhez köthető, ebből a borászati ágazat is 3,7 milliárd forinttal több kifizetésben részesült – áll a jelentésben.
Az agrár- és vidékfejlesztési támogatások keretében folyósított 802,2 milliárd forint támogatási összegből 663,4 milliárd forint származott európai uniós forrásból, míg 138,8 milliárd forintot hazai költségvetésből fizettek ki. Az uniós társfinanszírozással megvalósult támogatások esetében az uniós kifizetések aránya 77,9 százalékot tett ki, míg a támogatások további 22,1 százalékát nemzeti költségvetésből folyósították.
A közvetlen támogatásokra folyósított összeg továbbra is jellemzően területalapú formában és a zöldítési komponens keretében (32 százalék) jutott el a kedvezményezettekhez, ezek tették ki a teljes összeg 51,9, illetve 32 százalékát. A két fő jogcím mellett a termeléshez kötött állattenyésztési támogatások domináltak (8,4 százalék) tavaly is, bár 2018-hoz képest 6,4 milliárd forint csökkenés mutatkozott. A 40,4 milliárd forint termeléshez kötött támogatás 53,8 százalékát (21,8 milliárd forintot) a tejhasznú tehéntartás támogatására fizették ki, ezt követte az anyatehéntartás 10,6 milliárd, az anyajuhtartás 6,7 milliárd és a hízottbika-tartás 1,4 milliárd forinttal. További számottevő összeg, 8,3 milliárd forint került folyósításra szálas és szemes fehérjenövények termesztésének támogatására, ami csaknem azonos arányban oszlott meg a növénykultúrák között.
Az előző évhez képest kevesebb támogatásban részesültek a gyümölcstermesztők: az extenzív gyümölcstermesztést folytatók számára 3,1 milliárd, intenzív gyümölcstermesztésre pedig 2,1 milliárd forintot fizettek ki. A fiatal gazdák támogatása másfél milliárd forinttal, 4,4 milliárd forintra emelkedett.


