Magyar gazdaság

Elúszik a bevétel egyharmada

Sándor Tünde | Kárenyhítő nyárra várnak a magyarországi fürdők, amelyek az elmúlt szűk három hónapos zárvatartás idején 25–35 százalék közötti bevételkiesést már elszenvedtek. Az egészségvédelmi óvintézkedések – mindenekelőtt a limitált maximális vendégszámok miatt – tovább nőhet az elmaradás a tavalyi, ágazati szinten 68 milliárd forintos forgalomhoz képest. Néhány fürdő május eleje óta üzemel, de a tömeges újranyitásokat a pünkösdi hosszú hétvége hozza el. Boros László Attila, a Magyar Fürdőszövetség elnöke a Világgazdaság kérdésére kifejtette: pluszköltséget nem elsősorban a kapunyitás előtti, hanem a későbbi üzemeltetéshez kapcsolódó új előírások okoznak majd. A szokásos szezonális felkészítéskor máskor is elvégzett fertőtlenítési, takarítási és karbantartási munkálatok mellett új kiadás az információs anyagok, tájékoztató táblák megrendelése és a padló matricázása. A járvány utáni időszakban pluszmunkaerőre is szükség lehet. Az átállás egységenként eltérő költséggel jár, van, ahol százezres, van, ahol több millió forintos, a fürdő méretétől és felszereltségétől függően. Boros László Attila mindezek ellenére sem számít egyelőre a fürdőbelépők árának emelésére, noha indokolt lenne, hiszen az éves szinten várható, akár 30-40 százalékos bevételkiesés likviditási problémák forrása. A szövetség várja a választ a kormánynak benyújtott fürdővédelmi akciótervére, amely kapcsolódik a gazdaságvédelmi akciótervhez, és amelyben a 27 százalékos áfa csökkentését is kérik. Létkérdés lesz az is, hogy a veszélyhelyzettel együtt megszűnik-e a következő napokban a veszélyeztetett ágazatok járulékmentessége, vagy ezután is fenntartja a kormány. A fürdőágazatban 18 ezer munkahely megtartása a tét. Az új, még részben képlékeny előírások különbözően érintik a fürdőket. Van, ahol a többhektáros park miatt olyan sokan bemehetnek kényelmesen tartva az előírt védőtávolságot, hogy nem lesz szükség korlátozásra, és az eddigi csúcsidőszakokban tapasztalt rekord-látogatószám is alatta van a most előírt plafonnak. De vannak olyan létesítmények, amelyeknél a korábbi látogatószámot felezni kell, és olyanok is, amelyeket a járványügyi biztonsági szabályozás miatt nem éri majd meg kinyitni. Ezek jellemzően azok a fürdők, ahol sok a vízfelület, viszont kevés vagy nem elég a zöld és pihenőrész. Az elővételes és az online jegyértékesítés minden bizonnyal nagyobb szerepet kap a következő időszakban, egyrészt a gyorsított beléptetés, másrészt a helyfoglalás miatt. A belső medencék megnyitása egyelőre nincs engedélyezve, legalább pünkösdig ezeket is szeretnék beüzemelni fürdők és a szállodák. A wellnessrészlegek megnyitása szintén sarkalatos kérdés.

Az ágazatban

18

ezer munkahely megtartása a tét

Magyar Fürdőszövetség
Ezek is érdekelhetik