A sérülékenyebbeket segíti a hitelmoratórium
H. F. | A lakossági ügyfelek kétharmada és a vállalati adósok négyötöde, összesen több mint 2,7 millió ügyfél választotta a hiteltörlesztési moratóriumot június elejéig – tájékoztatott a Magyar Nemzeti Bank. A lakossági hiteladósok 65,5 százaléka és a vállalati ügyfelek 79 százaléka döntött a március 19-én bevezetett hiteltörlesztési moratórium igénybevétele mellett. A jegybank emlékeztetett, hogy már a törlesztési moratórium elrendelésekor hasonló arányokra számított. A mintegy 3,8 millió lakossági hitelszerződésből csaknem 2,5 millió ügyfél választotta a fizetés átmeneti felfüggesztését, míg a mintegy 285 ezer vállalati hitelszerződés esetében több mint 225 ezren éltek ezzel a lehetőséggel. A moratóriumra jogosult 6796 milliárd forintnyi háztartási hitelállományból 3855 milliárd forintnyit érint a moratórium, a 9692 milliárd forintnyi összes vállalati hitelállományból pedig 5208 milliárd forintnyit.
A moratóriumot választók szerződésszámához képest a hitelvolumenre vetítve kisebb arányt érint az igénybevétel: a háztartásoknál 57 százalékot, a vállalatoknál pedig 54 százalékot. Ez azt jelenti, hogy az ügyfelek inkább az átlaghoz képest alacsonyabb összegű hitelek esetében vették igénybe nagyobb arányban a törlesztési moratóriumot. A lakosságban ez minden bizonnyal azokra érvényes, akiknek az anyagi körülményei nem engedik meg nagyobb hitelek felvételét, a vállalatok esetében pedig nagy valószínűséggel a kisebb méretű cégekre. Eszerint mindkét ügyfélkörben a sérülékenyebb, az állami beavatkozásra leginkább rászoruló társadalmi csoportokat segítette az intézkedés. „A moratóriumnak köszönhetően csaknem 2000 milliárd forint maradt a családoknál és a vállalatoknál. Nem kellett a megtakarításokhoz nyúlni, és az ügyfelek a törlesztések helyett azonnal felhasználható pénz révén tetemes összegekhez jutottak hozzá” – hangsúlyozta az MNB.
Mérföldkő
Az MNB pályázati rendszere révén 2017-ben elindult minősített fogyasztóbarát lakáshitelek állománya április végén meghaladta az ezermilliárd forintot, ez több mint 79 ezer lakossági szerződés. Minden fontosabb hitelintézet kínálja a konstrukciót, egy átlagos hónapban már 40-50 milliárd forintnyi az új folyósítás. A fogyasztóbarát lakáshitelek átlagos, teljes hiteldíjmutató alapján számított felára az MNB szerint mintegy 0,6 százalékkal alacsonyabb az egyéb hasonló, de nem minősített banki lakáshitelekéhez képest.


