Az áprilisi mélypont után májustól javulhat a kibocsátás
R. P. | Áprilisban 36,8 százalékkal esett vissza az ipari termelés az előző év azonos időszakához képest – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentéséből. A szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított adat az előző hónaphoz viszonyítva 30,5 százalékkal szakadt be. A koronavírus-járvány rányomta a bélyegét a szektorra: a gazdasági aktivitás csökkenése kiugró mértékű volt a járműiparban, a számítógépek, az elektronikai és optikai termékek gyártásában. Az élelmiszerek, italok és a dohánytermék kategóriájának teljesítménye kisebb mértékben csökkent, az alágak közül csak a gyógyszergyártásban nőtt a kibocsátás. Az év első négy hónapjában 9,2 százalékkal maradt el az ipar teljesítménye 2019 azonos időszakától.
Az ipari adat még a legpesszimistább elemzőket is meglepte. A valaha volt legnagyobb visszaesést regisztrálta áprilisban a KSH, korábban sosem esett két számjegyű mértékben a termelés két egymást követő hónapban. Májusban korrekció lehetséges, ugyanakkor az év eleji szint elérése egyelőre várat magára. A korábbi három műszakos termelés helyett jelenleg egy műszakban dolgoznak a gyárakban, amit a keresletkiesés indokol, és még az ellátási láncok sem álltak helyre. A májusi és a júniusi ipari felfutástól függ, hogy a bruttó hazai termék (GDP) visszaesése mekkora lesz a második negyedévben. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleményben jelezte: az év második felében növekedésnek indulhat az ipari termelés, a kibocsátás akár már a jövő évben elérheti a járvány előtti szintet. A tárca szerint április volt a mélypont, májustól fokozatos emelkedés várható.
Trippon Mariann, a CIB Bank vezető elemzője rámutatott: a KSH adata illeszkedik a járvány okozta nemzetközi helyzethez, a német termelés a várakozások szerint 23 százalékkal eshetett vissza (a tényadat június 8-án érkezik), az ipari megrendelések pedig 36,6 százalékkal csökkentek Magyarország legjelentősebb kereskedelmi partnerénél. Óvatos optimizmusra utal a májusi beszerzésimenedzser-index, amely az áprilisi 33,7 százalékról 40,3 pontra ugrott, de még mindig 50 pont alatt, bőven a recessziós sávban tartózkodik. Azonban a mélyponton már túl lehet a gazdaság. Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője szerint is április lehetett a mélypont, de figyelmeztetett egy esetleges második járványhullámra. Az ipar éves teljesítményét a külpiaci kereslet helyreállása és a belső fogyasztás felfutása határozhatja meg. A következő hónapokban szerinte fokozatosan helyreállhat a termelés, az éves teljesítmény azonban akár 10 százalékkal is elmaradhat a tavalyitól.
A gazdasági aktivitás csökkenése kiugró mértékű volt a járműiparban és az elektronikai termékek gyártásában


