BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lassan éledeznek a kisüzemi sörfőzdék

Tíz korsó sörből legalább hetet békeidőben a vendéglátóiparnak értékesítenek a kisüzemi sörfőzdék, amelyek az éttermek, kocsmák bezárásával kieső bevételek 20-30 százalékát webshopos eladásokkal pótolták az elmúlt két hónapban.

M íg a nagy sörgyárak esetében az előállított sör mennyiségének 30 százalékát értékesítik a vendéglátóiparban, addig a kisüzemi főzdéknél ez az arány a 70-80 százalékot is elérheti, ezért különösen érzékenyen érintette a szegmenst az éttermek és kocsmák bezárása – mondta a Világgazdaságnak Ali Rawech Szami, a HopTop Brewery tulajdonosa. Felidézte, hogy már két-három héttel a kijárási korlátozások március 28-i elrendelése előtt megcsappant a forgalom, amely a szigorítással teljesen lenullázódott. A szakember kiemelte, hogy az átmeneti időszakban mégsem húzták le a rolót a főzdék, aki csak tehette, átállt a webshopos értékesítésre, így az átlag a kieső bevételek 20-30 százalékát is pótolhatta. A jelentős visszaesést részben az is ellensúlyozta, hogy számos kiskereskedelmi lánc a megszokottnál akár 10-20 százalékkal több kisüzemi sört rendelt, egy több ezer palackos beszerzés pedig már nyomot hagy egy kisebb főzde működésében.

Az újranyitás első tapasztalatainak ismeretében Ali Rawech Szami szerint egyelőre óvatos a vendéglátóipar, így pedig gyártói oldalon az alapanyag-beszerzéstől a munkaszervezésig roppant nehéz a kínálatot a kereslethez igazítani. Az is problémát okoz, hogy számos főzdének egyes értékesítőhelyek esetében több millió forintos kintlévősége van, ami legalább akkora érvágás, mint hogy szinte üresjáratban telt el két hónap a sörszezonból. A szakember szerint a forint euróval szembeni gyengülése sem könnyítette meg a helyzetüket, ugyanis az árfolyamváltozást a beszállítók kivétel nélkül a főzdékre terhelték. Ráadásul szinte minden külföldről jön, hiszen a hazai gyártás főleg a nagyüzemeket szolgálja ki, ezáltal nemcsak a maláta vagy a komló, hanem a sörösüveg vagy a kartondoboz beszerzésénél is számít a forint kurzusa. Vagyis a haszonkulcs fenntartásához drágábban kellene adni a sört, a mostani helyzetben viszont nem lehet árat emelni. A szórakozóhelyek sör­­á­rait elsősorban az eddig meredeken emelkedő bérleti díjak és a munkabérek mozgatják, a vírus hatására azonban itt is lehet megtorpanás. Tovább szűkíti a mozgásteret, hogy a szállító partnereknek előre kell fizetni, míg az értékesített sörmennyiségből gyakran csak utólag látnak pénzt. Mindez a cash flow szempontjából érzékeny változás.

A HopTop Brewery tulajdonosa szerint az év egészét tekintve sok múlik azon, lesz-e második hulláma a járványnak. Mindenesetre az már most látszik, hogy a külföldi turistákra építő helyek leghamarabb jövőre kerülhetnek egyenesbe. Noha a főzdék idei tervei aligha valósulnak meg volumenben, illetve árbevételben, az ő érdeküket is az szolgálná, ha a következő időszakban nagyobb hangsúlyt kapna a belföldi turizmus. Ali Rawech Szami arról is beszélt, hogy bár egyre nagyobb divat a sörfőzés, nem véletlen, hogy továbbra sincs minden második utcában főzde, 80-90 szereplőt tartanak számon a piacon, hiszen magasan van a belépési korlát. Alsó hangon 200-300 millió forintos beruházás az indulás, de aki korszerű berendezésekkel, hatékonyan akar termelni, annak a a ráfordításai a milliárdos nagyságrendet is elérhetik. Jelzésértékű, hogy jövedéki szempontból 2017 júliusától a korábbi 8 ezer helyett évi 200 ezer hektoliter a kisüzemi sörfőzdék termelési határa. Ennek az értéknek a közelében csak a Pécsi Sörfőzde van, a többség az évi két-három ezer hektolitert sem éri el.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.