BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megtorpantak a külföldi beruházások

A tavaly megkezdett külföldi beruházások egyharmada állt le Európában a mostani globális gazdasági krízis hatására – derül ki az EY európai működőtőke-befektetéseket (FDI) vizsgáló legfrissebb jelentéséből.

A technológiai, egészségügyi és környezetvédelmi szektorba irányuló tranzakciók lendíthetik fel leginkább a kontinens gazdaságát – derül ki az EY European Attractiveness Survey felmérésből. Mint az összefoglalójukból kiderül, a tavalyi Európa egyik legerősebb éve volt az elindított működőtőke-befektetéseket tekintve. A kialakult válsághelyzet azonban nagymértékben visszavetette a befektetéseket. A tervezett 6412 FDI-projekt 65 százaléka valósult meg, vagy van továbbra is folyamatban, a projektek negyedét azonban elhalasztották, minden tizediket pedig felfüggesztették.

A befektetői célországok európai listáján 1197 projekttel és 17 százalékos növekedéssel tavaly Franciaország került az első helyre. Az Egyesült Királyság a második lett a rangsorban, a Brexit miatti bizonytalanság ellenére is növekedni tudott 5 százalékkal, míg Németország a harmadik helyet szerezte meg. Magyarországon 3 százalékkal emelkedett a működőtőke-befektetések száma a 2018-as eredményekhez képest. A tavaly elért 105 FDI-tranzakcióval hazánk a 13. helyen áll a 20-as rangsorban, ezzel a kelet-közép-európai régió egyik legvonzóbb piacának számít.

A digitális és üzleti szolgáltatásokat érintő tranzakciók jól szerepeltek, ezek adják együttesen a friss projektek 31 százalékát és az új munkahelyek 24 százalékát. Az EY kutatása szerint ezekben az ágazatokban a befektetések túlnyomó többségét már a krízishelyzet kibontakozása előtt be is fejezték. A szállítási szektor projektjei – ideértve az új beruházások 7 százalékát és az újonnan teremtett munkahelyek 24 százalékát kitevő autó- és repülőgépgyártást is – már nagyobb kihívások elé néznek. Az ipari berendezéseket gyártó, a műanyag- és vegyipari ágazattal együtt ezen a területen volt a legnagyobb zavar az ellátási láncokban, és a legmagasabb bevételkiesés is itt jelentkezett. Ennek következtében a befektetések nagyobb részét késleltetni vagy csökkenteni kényszerülnek ezekben a szektorokban.

A döntéshozók szerint a műkö­dőtőke-befektetéseket leginkább a tiszta és megújuló­tech­nológiába (390 százalék), a digitális gazdaságba (35 százalék) és az egészségügybe (24 százalék) érdemes becsatornázni, mert ez alapozhatja meg Európa további növekedését.

Magyarország a

13.

helyen áll a húszas rangsorban

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.