BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Sütőipari üzem épül Hatvanban

GY. B. | A Lipóti Pékséget működtető Lipóti Tóth és Társai Zrt. 15 milliárd forintból Magyarország legnagyobb sütőipari üzemét építi fel Hatvanban. Az állam a Nagyvállalati beruházási támogatási program keretében 6,7 milliárdot áll a költségekből. Az új gyártóegység – bár robottechnikára épül – 260 új munkahelyet teremt, és lehetővé teszi, hogy a vállalat termékei az észak-magyarországi térségben is elérhetővé váljanak. Tóth Péter, a cég alapító-tulajdonosa kiemelte: a jövő augusztusra elkészülő üzem mintegy 20 ezer négyzetméterén napi 1,3 millió darab – mintegy 35-féle – termék előállítását, ezáltal évi 70 ezer tonna sütőipari árucikk értékesítését tervezik. Az állami támogatásról azt mondta: tisztában vannak vele, hogy az nem ajándék, hanem befektetés. Varga Mihály pénzügyminiszter az alapkő letételén arról beszélt, hogy ez a fejlesztés a magyar gazdaság erejét mutató vállalkozói bizalom jele. Hangsúlyozta, hogy a kormány a gazdaságvédelmi akcióterv keretében több százmilliárd forint értékű támogatással és hitellel segítette az elmúlt időszakban a magyar vállalkozásokat. A jelentős beruházási igényt támasztja alá az 50 milliárd forintos vállalkozásfejlesztési pályázat kétszeres túljegyzése is, amelynek keretét a napokban 100 milliárdra növelte a kormány.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.