BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Százmilliárdos értékben indulhatnak beruházások

A hazai és a külföldi kamarák képviselői óvatos optimizmusról számoltak be, így minden abba az irányba mutat, hogy elkezdenek visszaállni Magyarország exportpiacai – mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára. A gazdasági helyzet javulását az alkalmazottak kilátásai is visszaigazolják: a munkahelyteremtési támogatások segítségével több mint 18 ezer munkavállaló került vissza a munkaerőpiacra. Az egyéni vállalkozók száma is növekszik, májusban több mint 10 ezer egyéni vállalkozás indult újra, júniusban pedig csaknem hétezer. A magyar high-tech és zöldtámogatást múlt péntek óta szüneteltetik, ugyanis 129 milliárd forintnyi támogatási igény érkezett több mint 5400 vállalkozástól. Ennek keretét egyébként időközben a duplájára emelték, így már 100 milliárd forint áll a vállalkozások rendelkezésére, amellyel mintegy 170 milliárd forintnyi beruházás valósulhat meg. Az államtitkár elmondása szerint a múlt héten elindult a Zöld Nemzeti Bajnokok előminősítése, közben a kiírás két pontban módosult. A vissza nem térítendő támogatás összege cégenként 20–100 millió forintról 20–400 millió forintra emelkedett, és a felhívás keretösszegét 3,85 milliárd forintról 7,3 milliárdra növelték. György László arról is beszámolt, hogy több mint egymillió munkavállalót támogat valamilyen formában az állam, több mint 14 ezer hallgató igényelte a diákhitel pluszt, a támogatási programokkal 459 ezer álláshelyet sikerült megvédeni. Több mint 150 ezer katás vállalkozó él az átalányadó elengedésével, és mintegy 210 ezer munkavállaló esetében engedték el a járulékterheket június végéig, ezenkívül több mint 61 ezren kezdték meg a nyolchetes informatikai képzést. A munkahelyteremtő programokkal több mint 70 ezer munkahely létrehozását támogatják. A közfoglalkoztatásban 88 ezren vesznek részt, de 200 ezer főig biztosítva vannak a szükséges források. A támogatásokban részesülő cégek 95 százaléka mikro-, kis- és középvállalkozás, és 52 százalékuk a feldolgozóiparban tevékenykedik. A kutatói-fejlesztői munkahelyek támogatásáról elmondta, hogy a bérek 40 százalékát részben azért vállalja át az állam, mert ezekért a dolgozókért erős a verseny a világban. Erre a támogatásra 866 vállalat nyújtott be kérelmet, és több mint 16 ezren kapnak támogatást. A domináns ebben az esetben is a feldolgozóipar 43 százalékos részesedéssel, a kkv-k aránya 89 százalékos. A hiteltermékekről az államtitkár elmondta, hogy 212 milliárd forintnyi hiteligény érkezett a bankokhoz, ebből 53,2 milliárd forint értékben már szerződtek is a vállalkozásokkal, július elejéig pedig több mint 300 milliárd forint hitelügylet megkötésére számít a bankszektor.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.