Magyar gazdaság

Tovább fejlődhetnek a magyar falvak

Megjelentek a falusi civil szervezetek számára a Magyar falu program keretében kiírt pályázatok.

Megjelentek a falusi civil szervezetek számára a Magyar falu program keretében kiírt ötmilliárd forint keretösszegű pályázati lehetőségek jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.

Gyopáros Alpár közölte: a kiírás már elérhető a kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő honlapján.

A pályázatokat július 1-jétől lehet benyújtani augusztus 7-éig.

Fotó: MTI/Nagy Lajos

Tájékoztatása szerint az ötezer fő alatti településeken működő civil szervezetek támogatásával tovább bővül a Magyar falu program kedvezményezetti köre.

Ők rendkívül fontos munkát végeznek a kistelepüléseken

hangsúlyozta a kormánybiztos.

Szalay-Bobrovniczky Vince civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár a részletekről elmondta:

  • hatmillió forintos értékhatárig ingatlanvásárlására és felújítására,
  • négymillió forintig új és használt gépjárművek beszerzésére,
  • kétmillió forintig egyéb eszközök megvásárlására,
  • valamint programszervezésre szintén kétmillió forintig
  • lehet pályázni.

    magyar falu Gyopáros Alpár fejlesztés
    Kapcsolódó cikkek