Emelkedett a bérszakadék a szlovák régiók között
Sidó Zoltán, Pozsony | Szlovákia két régiójában, Pozsonyban és a fővárossal határos Malackai járásban az adózás utáni havi átlagbér már átlépte az 1000 eurót – jelentette a Platy.sk hírportál. Adatai szerint a szlovák fővárosban 2020 első felében 1614 euró volt az átlagos bruttó fizetés, ami 1202 euró nettó bért jelent. A második helyen álló Malackai (Malacky) járás idevágó adata 1361 euró, amely nettó 1025 eurónak felel meg. A sorban következő további két járás, a Nagyszombati és a Szenci is Pozsony vonzáskörzetében található, az előbbiben 1281 euró a bruttó és 968 euró a nettó bér, az utóbbiban pedig 1273, illetve 967 euró. A képhez hozzátartozik, hogy a Platy.sk a szlovák statisztikai hivatal által megadott átlagbéreknél rendre magasabb számokkal dolgozik, mert a mikrovállalkozásokat és az egyéni vállalkozókat nem veszi figyelembe. A statisztikai hivatal szerint 2019-ben Szlovákiában az országos átlagbér 1092 euró volt, amely az utolsó negyedévben az év végi jutalmaknak is köszönhetően 1177 euróra kúszott fel.
A regionális különbségek számottevők, hiszen például a lengyel–szlovák–ukrán hármas határ közelében fekvő járásokban (például Snina, Stropkov, Svidník, Medzilaborce) a bruttó átlagbér a 850 eurót sem éri el. Pozsony és a legszegényebb régiónak számító keleti Eperjes megye között is nagy a bérszakadék: míg a fővárosban a lakosság csupán 2 százaléka keres havi 650 euró bruttónál kevesebbet, addig Eperjes megyében a munkaviszonyban lévők 17 százaléka tartozik ebbe a kategóriába. Pozsonyban a 17 százalékot is eléri a legalább havi 2000 eurót keresők aránya, míg Eperjes megyében csupán a 3 százalékot. Másképpen: a statisztikai hivatal szerint a 2019 utolsó negyedében már 1445 eurós átlagnál tartó Pozsony megye (ez a főváros és néhány szomszédos járás) olyannyira feltornászta az országos átlagot, hogy Szlovákia összes többi, hét megyéje ez alatt teljesít. A sereghajtó Eperjes megyében 2019 utolsó három hónapjában 936 euró volt az átlag, azaz bő 500 euróval maradt el a fővárositól, ami érthetővé teszi, miért olyan erőteljes az elvándorlás a keleti megyékből a nyugati országrészbe. A belső migrációt tovább gerjeszti, hogy júliusban az országszerte betöltetlen állások 30 százalékát (körülbelül 21 ezret) Pozsonyban tartották nyilván.
A Platy.sk adatbázisa szerint a legmagasabb keresettel a csúcsvezetők rendelkeznek, az adózás utáni átlaguk 2271 euró, majd az informatikai szakemberek következnek 1377 eurós nettó átlaggal, a sor végén pedig a vendéglátóiparban (nettó 695 euró) és a textiliparban (nettó 600 euró) dolgozók találhatók. A képhez hozzátartozik, hogy tavaly Szlovákiában a minimálbér 520 euró volt, ami az idén 580 euróra emelkedett.
Az elmaradottabb keleti térségekben a bruttó átlagkereset a 850 eurót sem éri el


