Új módszerekhez kell nyúlni a turizmusban is
Újranyitott határok mentén, újraírt térképen készül padlógázt adni a magyar turizmus fejlesztésének a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ), amely hónapok óta dolgozik a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia 2030 átdolgozásán – jelezte a szervezet nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatója, Zakariás Fruzsina. A Világgazdaság kérdésére elmondta: az utóbbi hónapokban előtérbe került az autós turizmus is, de az új helyzetben minden ország és metropolisz egyenlő esélyekkel áll a rajtvonalra. A Magyar Turisztikai Szövetség elnöke, Princzinger Péter pedig azt emelte ki, hogy a néhány éve megcélzott eredmények elérése a járvány előtt nem volt túlzó, de azóta minden megváltozott, talán még soha nem volt olyan nagy szükség a turisztikai innovációkra, mint most. Ezzel összhangban egyetemistáknak, főiskolásoknak írják ki a CheckINN pályázatot, miután az előző versenyen is bebizonyosodott, hogy érdemes a fiatalokhoz fordulni, mert vannak újszerű, jól hasznosítható ötleteik. Ilyen az a szállodai pazarlást csökkentő, a vendégigényeket előzetesen felmérő tavalyi nyertes applikáció, amelyet elkezdtek beépíteni a hotelüzemeltetési szoftverekbe.
A turizmus lenullázódását és az ágazati szereplők rendkívüli nehézségeit jól példázza a kereskedelmi szálláshelyek első hét hónapjáról megjelent KSH-jelentés. A főszezon első teljes hónapjában, júliusban 42 százalékkal, az első hét hónapban 56 százalékkal csökkent a vendégéjszakák száma. A külföldi vendégéjszakák száma 75, a belföldieké 18 százalékkal esett vissza júliusban, aminek következtében a szálláshelyek bevétele 41 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Január és július között a külföldi vendégek 68, a belföldiek 44 százalékkal kevesebb vendégéjszakát töltöttek a kereskedelmi szálláshelyeken, amelyek a 7,8 millió vendégéjszakából 138 milliárd forint bruttó árbevételt, az előző évi bázisnál 55 százalékkal kevesebbet értek el.
Az aktív válságkezelés a turizmusban is azonnal megkezdődött, a gazdaságvédelmi intézkedések első körben a vállalkozások életben tartására, a munkahelyek megtartására koncentráltak az adó- és adminisztrációs terhek csökkentésével – mutatott rá az MTÜ nemzetközi igazgatója. A vírus végső legyőzéséig, most, a második hullám közepén, az újabb kényszerű határzár miatt nem lehet mást tenni, mint a belföldi turizmus erősítésére koncentrálni. Később jöhet a hosszú távú program, az új eszközök és megoldások bevetésével Magyarország régiós turisztikai központtá válhat.