H. F. | Az elmúlt két hétben fél tucatnál is több alkalommal ült asztalhoz a BKV és a Swietelsky Vasúttechnika Kft. vezetése, hogy megalkudjanak az utóbbi 18 milliárdos többletigényéről – sikertelenül. Pedig ennek rendezése nélkül nem lesz kivitelező az M3-as vonal középső szakaszának felújítására, amely november elején kezdődne. A 3-as metró rekonstrukciója alagúti részének kivitelezését a cég mintegy 50 milliárd forintért vállalta még 2017-ben. A szerződés idén nyáron futott ki, de ez alatt csak az északi, és a múlt csütörtökön az utasforgalomnak átadott déli részen fejeződtek be a munkálatok. A Swietelsky szerint rajta kívülálló okok miatt következett be a csúszás a projektben. Ezt a BKV is elismeri, de szerinte mindössze 8 milliárd forint az indokolt követelés. A megállapodást péntekig kellene tető alá hozni – forrásaink szerint ehhez csodára lenne szükség.
Ahogy arról a Világgazdaság korábban beszámolt, a fővárosi tömegközlekedési társaság készül arra, hogy nem lesz egyezség, a középső szakasszal kapcsolatos feladatokat feldarabolná, és úgy tendereztetné meg újra. A becslések szerint csak 2021 nyarán indulhatna el a megvalósítás, ha rendben zajlana az újonnan kiírt közbeszerzés. Az időfaktor komolyan fenyegeti a 220 milliárdos metrófejlesztés uniós finanszírozását (mintegy 173 milliárd forint), 2023 végéig ugyanis el kell számolni a pénzekkel. Karácsony Gergely főpolgármester és Bolla Tibor BKV-vezérigazgató szerint is tartható a dátum, ugyanakkor Fürjes Balázs államtitkár már káoszként írta le a fejlesztés jelenlegi helyzetét.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.