A szükséghelyzeti munkanélküliségi kockázatokat mérséklő ideiglenes támogatás működéséhez szükséges tőke biztosítása az Európai Unió általi kötvénykibocsátáson keresztül valósul meg. Az Európai Bizottság első lépésben október 20-án 17 milliárd euró összegben bocsátott ki kötvényt, amelyre hatalmas érdeklődés mutatkozott. A tervek szerint
az érintett tagállamok – köztük Magyarország – teljes hiteligényének hozzávetőleg felét még 2020 folyamán megkapja,
a fennmaradó összeg folyósítására 2021 elején kerül sor.
Emlékeztetnek arra, hogy a kormány számos formában segítette a koronavírus-járvány okozta válság miatt megszorult munkavállalókat:
az eddigi intézkedéseknek köszönhetően 900 ezren részesültek munkaerőpiaci vagy képzési támogatásban.
A tanácsi döntés azt jelenti, hogy az Európai Bizottság Magyarországgal és a többi érintett tagállammal egyidejűleg, hamarosan megköti a hitelmegállapodást is.