Magyar gazdaság

Magyarország a hetedik legnagyobb adócsökkentő

Ez a mutató jellemzői alapján a növekvő bruttó hazai terméknek és a csökkenő adóterheknek lehet köszönhető.

Magyarországon fél százalékponttal csökkent az adók bruttó hazai termékben (GDP) mért aránya, ezzel az Európai Unióban a hetedik legnagyobb csökkenést produkálva. A 2018-as 37 százalékot követően a tavalyi évben már 36,5 százalékra csökkent, amivel az unió középmezőnyébe került – mutat rá az Eurostat friss felmérése.

Hazánk ezzel 2019-ben Portugália(36,8 százalék) és a Csehország (36,1 százalék) között helyezkedett el,

az tagállamainak 41,1 százalékos átlagához képest pedig több mint 4,5 százalékponttal volt kevesebb a arányos adóterhelés.

Ugyanakkor a visegrádi országok közül ha csak 0,4-0,9 százalékponttal is, de Magyarországon voltak ennek az aránynak a tekintetében a legmagasabbak az adóterhek.

Fotó: Eurostat

A magyar adók ezzel számottevően elmaradnak az unió éllovasainak számító Franciaországtól (47,4 százalék), Dániától (46,9 százalék) és Belgiumtól (45,9 százalék).

Ezzel szemben a vizsgált időszak alatt a legalacsonyabb bruttó hazai termék arányos adóterhelést Írországban (22,7 százalék) mérték, sorban utánuk következik Románia (26,8 százalék) és Bulgária (30,3 százalék).

Fotó: Eurostat

A megelőző időszakhoz képest Magyarországon fél százalékponttal csökkent a GDP-ben mért adóteher,

ezzel a hetedik legnagyobb mértékben nálunk csökkent az unióban.

Ez a mutató jellemzői alapján a növekvő bruttó hazai terméknek és a csökkenő adóterheknek lehet köszönhető.

A legnagyobb adócsökkentő ebből a szempontból Belgium (1,2 százalékpont), majd utána következik Svédország (0,8 százalékpont) és Görögország (0,6 százalékpont).

Ezzel szemben Cipruson (2,1 százalékpont) még növekedtek is a GDP arányos adóterhek, de így történt Dánia (1,8 százalékpont) és Olaszország (0,7 százalékpont) illetve több tagállamban is.

Eurostat V4 Magyarország Európai Unió adócsökkenés adósság/GDP
Kapcsolódó cikkek