A monetáris politikai célokra a jegybanknál tárolt arany értéke euróban számolva 50 százalékkal nőtt két év alatt – derült ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adataiból. Az amerikai dollár gyengülése miatt dollárban számolva még nagyobb, 54,9 százalékos volt a növekedés. Két éve az addigi 3,1 tonna aranytartalékot 31,5 tonnára növelte az MNB, ezzel az állomány értéke is jelentősen megugrott: 101 millió euróról 1086 millió euróra. A 2018 októberében kiadott közlemény hangsúlyozta, hogy az MNB döntését stabilitási célok vezették, az aranytartalék tartása mögött nincsenek befektetési megfontolások.
A Szabadság téren tárolt aranyrudak mégis szép hozamot termeltek, már az első három hónapban
4 százalékot, ez 43 millió eurónak felelt meg. Tavaly sem járt rosszul a 246 millió euró többlettel az MNB: 21,8 százalékos hozamot termelt az aranytartalék. Az idén azonban a koronavírus okozta válság következtében egyenesen kilőtt a nemesfém ára, és év eleje óta 253 millió euróval gyarapodott az állomány, ami 18,4 százalékos hozamnak számít.
Az arany unciánkénti árfolyama 1900 dollár körül mozog, a Goldman Sachs jövőre 2300-as átlagárfolyamot vár. Ez azzal magyarázható, hogy a bizonytalanság miatt a nemesfémbe áramlik a tőke. Ebben az esetben dollárban számolva 21 százalékkal nőhet az MNB aranytartalékának értéke is, vagyis 2310 millió dollárral emelkedne a Szabadság téri széf tartalmának az értéke, ami változatlan árfolyam mellett 1973 millió eurónak felelne meg. Igaz, hogy a jegybanki aranytartalék megemelésének stabilitási célja volt, azonban ha jövőre mégis realizálnák a nyereséget, akkor dollárban 87,6 százalékos, euróban pedig 81,6 százalékos hozammal kalkulálhatnának, ez 22 százalékos évesített hozamnak felelne meg.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.