BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hétfőtől lehet pályázni az elektromoskerékpár-vásárlás támogatására

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az első pályázati időszak november 23-án kezdődik és november 27-én ér véget.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a környezetkímélő közlekedés és az elektromobilitás ösztönzése jegyében összesen 1 milliárd forint támogatást biztosít elektromos rásegítésű kerékpárok megvásárlásához – közölte a minisztérium.

Az első pályázati időszak november 23-án kezdődik és november 27-én ér véget. Ezt követően havi rendszerességgel lehet majd pályázatokat benyújtani 2021. október 29-ig, vagy a keret kimerüléséig.

A kiírásban magánszemélyek juthatnak hozzá kedvezményesen elektromos rásegítésű kerékpárokhoz, elsősorban munkába járásuk megkönnyítése érdekében. A pályázat benyújtásához ennek megfelelően munkaviszonyt vagy jövedelmet igazoló dokumentumot kell csatolni.

  • A támogatás a jármű értékének legfeljebb felére biztosítható, pedálszenzoros kerékpárok esetében 90 ezer, nyomatékszenzoros kerékpároknál 150 ezer forintig.
  • A nyomatékszenzoros járművek árkorlátja 900 ezer forint, a pedálszenzorosoké 400 ezer forint, ezen felül további műszaki, környezetvédelmi követelményeknek is eleget kell tenniük – ismertették.
  • Fotó: Hendrik Schmidt/dpa-Zentralbild/ZB

    Kaderják Péter energia- és klímapolitikáért felelős államtitkár elmondta, hogy

    az elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzésének támogatásával csökkenhet a kevésbé környezetkímélő közúti autóforgalom, tisztább és jobb minőségű lehet a levegő a településeken.

    Hozzátette, a pályázatnak köszönhetően, a támogatott járművek számától és munkába járás során történő használat függvényében legalább évi 1600, de akár 2700 tonna üvegházhatásúgáz-kibocsátás takarítható meg, amely megfelel 275, de akár 465 háztartás évi üvegházhatású-gáz kibocsátásának. Az egészségkárosító hatás mérséklésével és a belterületi szakaszok kisebb terhelésével javul az életminőség a városokban – jegyezte meg.

    Az adminisztráció egyszerűsítése és gyorsítása céljából a pályázati dokumentumok a korábbi kiírásokkal azonos módon, kizárólag elektronikus úton, a pályázati portálon keresztül nyújthatók be – hívta fel a figyelmet az ITM.

    Hozzátették: az egyes pályázatbenyújtási szakaszok lezárultát követően a lebonyolító IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. húsz munkanapon belül dönt a pályázat támogathatóságáról. Ezután újabb 10 munkanapon belül, a pályázati portálon keresztül adják ki a vásárláshoz szükséges támogatási okiratot a nyertes pályázónak.

    Google News Világgazdaság
    A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.