Magyar gazdaság

Korábban jöhet jövőre a Samsung csúcsmobilja

A megszokottnál korábban, akár már január közepén bemutathatja következő csúcstelefonját, a Galaxy S21-et a mobilpiaci elsőséget a harmadik negyedévben visszaszerző Samsung.

Az elmúlt években megszokotthoz képest jóval korábban mutathatja be jövőre a Samsung a legújabb csúcstelefonjait a Reuters beszámolója szerint. A hírügynökség három, a cég ügyei-re rálátással rendelkező forrástól is kapott jelzést a tervre vonatkozóan. A Reuters értesülései szerint előfordulhat, hogy már 2021. január közepén bemutatják a Galaxy S21 készülékeket, a hónap végén pedig már az üzletekbe kerülnek. Összehasonlításként, idén az S20-as sorozat február 11-én mutatkozott be, és március legelején vált elérhetővé a boltokban. A Reuters összeállítása szerint az előbbre hozott bemutatótól azt remélik, hogy sikerül még nagyobb piaci részt elvenni a Huaweitől, és még keményebb versenyre késztethetik az Apple-t az amerikai piacon. Érdemes megemlíteni, hogy mind a kínai, mind az amerikai cég a közelmúltban mutatta be új csúcstelefonjait, az Apple ráadásul a megszokotthoz képest nagyjából egy hónapos csúszással.

A Samsung 80,4 millió okostelefont szállított le.

Bár még mindenképpen hónapok vannak hátra a Samsung új eszközeinek érkezéséig, néhány információ már kiszivárgott. A Galaxy S21 Ultra várhatóan 6,8 hüvelykes kijelzőt kap majd, és egyes beszámolók szerint elképzelhető, hogy 5000 milliamperórás akkumulátorral látják majd el, ami hosszú üzemidőt ígér. A beszámolók szerint öt szenzorból áll majd a hátoldali kamerarendszer, amelyek között lesz egy 108 megapixeles főlencse és két telefotólencse, amelyek háromszoros és tízszeres nagyítást tesznek lehetővé.

A Samsung számára egyébként meglehetősen jól sikerült a harmadik negyedév, a vállalat visszaszerezte az első helyet az okostelefon-gyártók rangsorában, amelyet a második negyedévben a Huawei elvett előle. Azonban valószínűleg ennél sokkal fontosabb, hogy egy összességében csökkenő piacon sikerült 2,9 százalékos növekedést felmutatnia 2019 harmadik negyedévéhez képest, és összesen 80,4 millió okosmobilt szállított le az IDC előzetes adatai szerint.

Fotó: Shutterstock

Ez egyébként azzal is járt, hogy piaci részesedése csaknem 1 százalékponttal nőtt, megközelítve a 23 százalékot. A harmadik negyedévben a piackutató elemzése szerint világszerte 353,6 millió okostelefont szállítottak le a gyártók, ez 1,3 százalékos visszaesés az egy évvel korábbihoz képest. A második negyedévben a rangsor élére ugró Huawei ezúttal a második, a kínai cég által leszállított készülékek száma 22 százalékkal, 51,9 millióra esett vissza. Az IDC elemzése szerint egyre nagyobb kihívás elé állítják a vállalatot az amerikai szankciók, amelyek már az otthoni piacán is éreztetik hatásukat.

A július–szeptemberi időszakban fordult elő első alkalommal, hogy a Xiaomi megelőzte az Apple-t, és felugrott a harmadik pozícióba a gyártók rangsorában. A társaság különösen jól teljesített Indiában, de továbbra is a hazai, kínai piac a legfontosabb, amelynek részesedése 53 százalékos volt a harmadik negyedévben a cég forgalmán belül.

A vállalat 46,5 millió okosmobilt szállított le, ez 42 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbi eredményt.

Az Apple számára 10,6 százalékos visszaesést hozott a harmadik negyedév éves összevetésben, első alkalommal fordult elő az IDC méréseiben, hogy a negyedik helyre csúszott vissza az amerikai cég a gyártók rangsorában. A kutatócég elemzése szerint a visszaesésben szerepet játszott az egy hónapos késlekedés az új iPhone-ok bemutatásánál, amire cikkünk elején már utaltunk. A top5 gyártó rangsorában még a Vivo található, amely 4,2 százalékos növekedést tudott felmutatni, és ezzel visszaverekedte magát az elitbe.

csúcsmobil Galaxy S21 Samsung
Kapcsolódó cikkek