BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A virslipiacnak sem tett jót a koronavírus-járvány

VG | Érzékelhetően lassult az idén a magasabb hústartalmú, nem műbélbe töltött, drágább virslik iránti kereslet erősödése, ami a koronavírus-járványnak tudható be. Ezzel együtt továbbra is a virsli a legnépszerűbb húskészítmény-kategória a fogyasztók körében – mondta az MTI-nek Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének (Hússzövetség) társadalmi elnöke. A húskészítmények forgalmából mintegy 20 százalékkal részesednek a különféle virslik, a termékkategória éves forgalma 30-35 ezer tonna körül mozog. Virsliből egyébként az év végén az időarányosnál hagyományosan 20-25 százalékkal több fogy.

A piaci trendekről szólva Éder Tamás elmondta, hogy a fogyasztók egyre inkább az előrecsomagolt termékeket, vagyis az önkiszolgáló pultokban hozzáférhető virsliket vásárolják. Ezek népszerűségét erősítette a pandémia miatt fokozódó óvatosság is. Ennek következtében az előrecsomagolt virslik részesedése 80 százalék körül alakul.

A húskészítményeket előállító magyarországi vállalkozások – beleértve a baromfihús-készítmények gyártóit – éves árbevétele 200 milliárd forint körüli. Az előzetes adatok alapján azt vetítik előre, hogy a termelésük 10 százalék körüli mennyiségi visszaesést mutat majd az előző évhez képest. Ennek hátterében nagyrészt a pandémia áll, hiszen a vendéglátóipar leállása és a közétkeztetés beszűkülése érdemben csökkenő keresletet eredményezett a belföldi és az exportpiacokon egyaránt.

Emellett az ágazatnak nehézséget okoz az afrikai sertéspestis (ASP) terjedése is. A betegség megjelenése Németországban az unión kívüli német exportlehetőségek érdemi beszűkülésével járt, ezért ideiglenes túlkínálat alakult ki, amely elég súlyos piaci zavart okozott.

Idén az első fél évben még áremelkedés jellemezte a húskészítmények, így a virslik piacát is, mivel az élő sertések ára ebben az időszakban Magyarországon is magas volt. Ugyanakkor a második fél évben leállt az áremelkedés, és stabilizálódtak a készítmények árai, így a virsliké is – mondta Éder Tamás.

Kitért arra is, hogy a pandémia okozta gazdasági nehézségek miatt erősödött a fogyasztók árérzékenysége. Ez némileg lassította az évek óta tartó folyamatot, amikor a gyengébb minőségűek kárára emelkedett a jobb minőségű, magasabb hústartalmú, nem műbélbe töltött virslik forgalma.

Egy terméknél találtak hibát

A vizsgált húszféle húskészítmény közül mindössze egy nem felelt meg maradéktalanul az Innovációs és Technológiai Minisztérium szokásos év végi ellenőrzésén. A Magyar Élelmiszerkönyv a virsli megnevezés használatánál határértékeket rögzít a termékek minimális fehérje- és maximális zsír-, víz- és sótartalmára vonatkozóan. Ennek az előírásnak a mintakészítmények mindegyike megfelelt. A fehérjetartalom valósághűen szerepelt mindegyik vizsgált virsli csomagolásán, a zsírtartalom azonban egy esetben a megengedett 20 százaléknál jóval nagyobb mértékben, 75 százalékkal tért el a jelzett mennyiségtől.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.