BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Figyeljen, akinek októberben lejárt a diákigazolványa

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Annak a diáknak, akinek a diákigazolványa október végén lejárt és nem tanul tovább, illetve nem helyezkedett el, és orvosi ellátásra más jogcímen sem jogosult, december 16-ától egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetnie.

A tanulói, hallgatói jogviszony megszűnése után még október 31-éig érvényes azoknak a diákigazolványuk, akik idén nyár elején fejezték be tanulmányaikat.

Ha a volt diák nem tanul tovább, illetve nem helyezkedett el – és más jogcímen sem jogosult az egészségügyi szolgáltatásra –, akkor december 16-ától (a diákigazolvány lejártát követő 46. naptól) egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetnie

- írja közleményében a NAV. Ez idén havonta 7 710 forint, naponta 257 forint. A járulékfizetést a tanulónak, hallgatónak – a korábbi gyakorlattal ellentétben – nem kell bejelentenie, azt a NAV automatikusan előírja a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő adatszolgáltatása alapján.

Fotó: VG

Az egészségügyi szolgáltatási járulékot a tárgyhónapot követő hónap 12. napjáig átutalással vagy csekken lehet befizetni

a NAV Egészségügyi szolgáltatási járulék beszedési számlájára, amelynek száma: 10032000-06055826. Átutaláskor a közlemény rovatban az adóazonosító jelet kell feltüntetni.

Lehetőség van arra is, hogy az egészségügyi szolgáltatási járulékot a volt diák helyett – hozzájárulásával és a NAV jóváhagyásával – más személy vagy szervezet fizesse meg.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.