Várakozásunk szerint a PEPP program keretösszegét legalább 600-650 milliárd euróval megemelik, mely jelenleg 1 350 milliárd euró – mondta a Világgazdaságnak Varga Zoltán, az Equilor szenior elemzője.
Hozzátéve: a programot jövő év végéig meghosszabbíthatják, de továbbra is szerepelhet a közleményben, hogy addig folytatják, amíg úgy nem ítélik, hogy a koronavírus válságszakasza véget ért. Ennek értelmében a megjelölt határidőt követően is folytatódhat a program.
Nem zárható ki a jelenleg havi 20 milliárd eurós keretösszeggel futó korábbi eszközvásárlási program (APP) keretösszegének emelése, 30-40 milliárd euróra.
A hosszabb lejáratú refinanszírozási műveletek program (TLTRO-III) meghosszabbításával pedig továbbra is olcsó likviditást nyújthat a jegybank a kereskedelmi bankoknak. Új eszköz bejelentését nem várja az elemző, mondván, korábban ,Christine Lagarde jegybankelnök utalt rá, hogy a jelenlegi eszközök újrakalibrálásával kezelnék az elhúzódó válságot.
A közlemény várhatóan tartalmazni fogja a módosítások minden részletét, ám az Equilor elemzője szerint ezen felül külön is érdemes figyelni arra, hogy a PEPP program lejárati határidejének módosításával együtt meghosszabbítják-e a tőketörlesztések újrabefektetésének dátumát is: ez jelenleg legalább 2022 végéig szól.
Mivel a piaci várakozásokba ezek a lehetséges jegybanki lépések nagyjából már beépültek, csak abban az esetben várható érdemi elmozdulás az euró árfolyamában, ha az előrejelzésektől jelentősen eltérne az európai jegybank.
A kamatdöntő ülésen ismét szóba kerülhet az euró túlzott erősödése, mely lefelé szoríthatja az így is visszafogott inflációs folyamatokat, de ezeken a szinteken még nem várható, hogy a jegybank akár csak verbális intervencióval is beavatkozna.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.