A jegybank elnöke az évszázad leggyorsabb helyreállására számít
A jegybank elnöke szerint minden esély megvan arra, hogy Magyarország az elmúlt száz év egyik leggyorsabb válság utáni gazdasági növekedését érje el. Meghatározó lesz azonban, hogy mikorra sikerül elérni a lakosság fertőzéssel szembeni védettségét.
Matolcsy György a Magyar Nemzetnek kifejtette:
a járvány az elmúlt száz év ötödik legnagyobb visszaesését okozta Magyarországon, ami rövid távon sok sebet ejt, de a gazdaság alapszövetét nem rombolja, mert az immunrendszerünket előzőleg megerősítettük és a válságot jól kezeltük.
Utalt arra, hogy a kormány intézkedései mellett a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az év során mintegy 5800 milliárd forintot, a GDP 13 százalékával megegyező forrást juttatott a gazdaságba, ezzel megelőzve, hogy a gazdasági és egészségügyi válságból pénzügyi válság is kialakuljon.

A felzárkózás ütemének fenntartásához azonban további lépések lesznek szükségesek
– tette hozzá a jegybank elnöke.
Annak érdekében, hogy fenntartsuk az eurózónával szemben az elmúlt években elért két-háromszázalékos növekedési többletet, teljes versenyképességi fordulat szükséges – mondta az MNB elnöke.
Matolcsy arról is, hogy ha 2022-ben az ellenzék kerülne hatalomra, véleménye szerint az azzal járna, hogy eladnák a stratégiai ágazatokat, kiszolgáltatnák a gazdaságot a külföldi befektetőknek a külső eladósodás révén, a munka helyett a spekulációt és a potyautas-stratégiákat támogatnák, ami morális és gazdasági válsághoz, tartós leszakadáshoz vezetne, majd a szükségszerűen előálló válságot megszorításokkal kezelnék.


