BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Munkástanácsok nyitottak a minimálbér-egyezségre

A Munkástanácsok Országos Szövetsége nyitott arra, hogy megállapodás szülessen a munkáltatókkal a minimálbérek négyszázalékos emeléséről.

A Munkástanácsok Országos Szövetsége nyitott arra, hogy megállapodás szülessen a munkáltatókkal a minimálbérek négyszázalékos emeléséről – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Palkovics Imre, a szervezet elnöke.

A lap pénteki számában elmondta, hogy

a jövő héten folytatódnak az egyeztetések a minimálbér és a garantált bérminimum idei összegéről.

A megállapodás megkötése kiemelt érdeke a munkaadói és a munkavállalói képviseletek mellett a kormánynak is, mivel ha nem születik egyezség, reálértéken csökken az érintett mintegy egymillió munkavállaló fizetése – közölte.

Fotó: Shutterstock

A Munkástanácsok elnöke felidézte: a formális és informális egyeztetéseken a munkaadók már nyitottságot mutattak arra, hogy a három százalék körüli emelési szándékuktól elmozduljanak.

A közös szakszervezeti álláspont továbbra is öt százalék.

A kötelező legkisebb kereset a négyszázalékos emeléssel bruttó 167 500 forintra nőne, azaz nettó 111 500 forintot kapna kézhez a munkavállaló. Ez 4500 forinttal több, mint a jelenlegi.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.