Magyar kortárs művészetet bemutató kiállítás nyílt Hongkongban, a február végéig látogatható tárlat egy közös válogatást mutat be a kelet-közép-európai és a kínai kortárs művészetből Tracing the Fragments címmel. Az esemény a Q Contemporary és a K11 Art Foundation közös vállalkozása, létrejöttében nagy szerepe van a Q Contemporary művészeti vezetőjének, Ferenczy Bálintnak. A Q Contemporary célja eredetileg is a kelet-közép-európai, legfőképpen a magyar kortárs művészet megismertetése Hongkongban, valamint az egyes művészek és művek közötti kulturális párbeszéd létrehozása. A kiállított alkotók között ott van például Keserü Ilona, aki A Születésnap című olaj-vászon festményén keresztül születésnapjának ünnepélyes pillanatára hívja meg a nézőt.
A 20. század második fele sok jelentős művészt nevelt ki, akik reflektáltak viszonyunkra a kelet-közép-európai geopolitikai kontextushoz, az avantgárd és underground művészetre, majd a fiatalabbak a szocialista korszak örökségére. Minden nemzedék igyekezett kidolgozni a saját vizuális nyelvét. A tárlatra kiválasztott művek az idősíkok fogalmát, valamint az emlékek kialakulásának folyamatát vizsgálják, azok értelmezését dokumentálják. „A kiállított művek egy-egy személyes élményt jelenítenek meg, amelyek egyben a kollektív emlékezet részeként is értelmezhetők. A folyamatosan változó globális környezetben gyakran megkérdőjeleződik az emlékezet, ilyen körülmények között a művészet kínálhat alternatív és megalapozott perspektívát a múltunk megértéséhez” – foglalta össze Ferenczy Bálint a koncepciót.
A Q Contemporaryt Queenie Rosita Law magángyűjtő alapította, és Budapesten, az Andrássy úton van a székhelye. A 2018-ban magángyűjteményként indult projektet később kurátori szemlélettel alakították tovább, és olyan határokat feszegető műalkotásokból áll, amelyek nem feleltethetők meg a hagyományos kategorizálásnak. A gyűjtemény elsősorban a 20. század második felében aktív kelet-közép-európai művészek műveire összpontosít. Az alapító úgy véli, a régió művészei még nincsenek a helyükön a nemzetközi művészeti piacon, és nagy lehetőséget lát a bevezetésükben. A növekvő gyűjteményt partnerintézményekkel közös kiállításokon mutatják be szerte a világban, 2019-ben Londonban tartottak egy pop-up tárlatot. Az Adrian Cseng által 2010-ben alapított K11 Art Foundation a kínai kortárs művészet fejlődésének előmozdításával foglalkozik. A nonprofit szervezet kreatív inkubációs programokat szervez a kínai művésztehetségek támogatására, és rezidenciaprogramokat is visz.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.