Még csak szeptember elején járunk, jócskán a halloween előtti időszakban, de a mozikat már most horrorfilmek uralják. A Warner Bros. és a New Line közös produkciója, a Démonok között – Utolsó rítusok (The Conjuring: Last Rites) a várakozásoknál jóval erősebben indított, míg Zach Cregger Fegyverek (Weapons) című rendezése továbbra is töretlenül termeli a bevételeket.
A Démonok között-franchise legújabb darabja elképesztő, 187 millió dolláros globális nyitóhétvégével debütált, ezzel minden idők második legnagyobb horrorfilmes rajtját produkálva – csak a 2017-es Az előzi meg a maga 190 milliójával: az amerikai piacon 83 millió dollárt termelt, míg a nemzetközi bevételek még ezt is felülmúlták: 104 millió dollár, ami új rekordnak számít a horrorfilmek történetében.
A Variety szerint ez nemcsak a sorozat eddigi legerősebb nyitása, de az egész 2025-ös év legjobb horrorpremierje. A filmet Michael Chaves rendezte, a produceri székben pedig ismét James Wan és Peter Safran ültek. Bár a kritikai fogadtatás vegyes, a közönség lelkesedése egyértelmű:
a Démonok között-univerzum a spinoffokkal együtt mára több mint 2,3 milliárd dolláros bevételt halmozott fel,
ezzel a valaha volt legsikeresebb horrorfranchise-zá nőve.
Mindeközben a nyár végének egyik meglepetéssikere, a Fegyverek is stabilan teljesít: öt hét után immár 251,5 millió dolláros globális bevételnél jár, ebből 143 milliót csak az amerikai mozikban gyűjtött össze. Bár nem nyitott akkora durranással, mint a Démonok között – Utolsó rítusok, a közönség érdeklődése nem lankad, és a film lassan a szezon egyik legsikeresebb produkciójává válik.
A horrorfilmek látványos kasszasikere különösen figyelemre méltó annak fényében, hogy szeptember elején rendszerint csendesebb időszakot élnek a mozik, a nagy őszi premierek még váratnak magukra. Most azonban a műfaj önmagában adott életet a kasszáknak:
a Démonok között új lendületet hozott a viszonylag gyenge augusztus után,
a moziüzemeltetők pedig hatalmas fellélegzéssel fogadták a számokat. A Box Office Mojo adatai is alátámasztják, hogy a hétvége toronymagasan a Démonok között diadala volt, miközben a Fegyverek tartja magát a top háromban.
A siker egyben arra is utal, hogy a horror nem csupán szezonális jelenség. Bár sokan a halloweenhez kötik, a közönség valójában egész évben vevő a borzongásra – különösen, ha egy ismert franchise-ról vagy egy ügyesen marketingelt újdonságról van szó. A Démonok között – Utolsó rítusok és a Fegyverek most együtt mutatják meg: a műfaj már szeptember elején képes átvenni az uralmat a mozivásznon.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.