Vámpolitika: az iparvédelem és az amerikai gazdaság segítése a cél

Bár az elmúlt nyolcvan év az Egyesült Államokban vámtörténeti szempontból szélcsendes időszak volt, historikusan szemlélve az USA története tele van vámpolitikai viharokkal. 

Az alábbi ábrán jól látszik, hogy a 19. század elejétől nemcsak az alapvámszint volt jóval magasabb, mint a Trump-érát megelőző időszakban, de a kilengések is jóval erőteljesebbek voltak, ahogy egy-egy elnök ilyen-olyan célok elérése érdekében bevetette ezt a kereskedelempolitikai eszközt. 

Ha a mostani elnök politikájának várható hatásaihoz keresünk történeti előképeket, akkor a korábbi vámemeléseket elsősorban az intézkedés célja szerint kell vizsgálnunk, hiszen ez sokféle lehet, a külföldi versenytársak kizárásától a bevételnövelésen át a technológiai kérdésekig. Az Egyesült Államokban egészen 1909-ig a vámok jelentették az állam fő bevételi forrását, nem véletlenül voltak sokkal magasabban a vámszintek azokban az időkben. Aztán 1909-ben bevezették az első társasági adót, majd 1913-ban az első jövedelemadót, és 1940-re az államháztartási bevételekben a vámok súlya 5 százalékra csökkent. A vámot mint bevételi forrást azóta leginkább a Trump adminisztráció hozta vissza a köztudatba, amikor ebben jelölte meg az egyéb adócsökkentéseket pótló forrásokat. 

• 1822: a második függetlenségi háború utáni vámtarifák. Céljuk az ipar védelme a brit importtal szemben. 
• 1828: „gyűlöletes vámtarifa”. Emelték az importárukra kivetett vámokat, ami különösen a behozataltól függő déli államokban okozott feszültségeket.
• 1842: Tyler-vámtarifa. Az 1837-es válságból való kilábalás érdekében magasabb vámokat vezettek be a gyáripar védelme (a brit importtal szemben), a növekedés ösztönzése és az állami bevételek növelése érdekében (a jövedelemadó hiányában a vámok voltak az állam egyetlen bevételi forrása). 
• 1861: a polgárháború alatti vámtarifa. Az elsődleges cél a háborús kiadások finanszírozása volt, de az északi ipar védelme sem volt elhanyagolható szempont.  
• 1897: Dingley-vámtarifa. Az 1893-as válság után emelték a vámokat a gyártási tevékenység védelme és az állami bevételek növelése érdekében. McKinley elnököt úgy választották meg, hogy már a kampányban magasabb vámtarifák bevezetését ígérte. 
• 1922: Fordney–McCumber-vámtarifa. Az első világháború gazdasági kihívásaira válaszul jelentősen emelték a vámokat, hogy megvédjék az ipart a külföldi versenytől. 
• 1930: Smoot–Hawley-vámtarifa. A vámokat magas szintre emelték, ami más országok válaszvámjait vonta maga után, és súlyosbította a globális gazdasági visszaesést. Gyakran emlegetik a nagy gazdasági világválság elmélyülésének egyik fontos tényezőjeként. 
• 1953: Eisenhower-vámtarifa. Célja a második világháború utáni gazdasági kiigazítások elsimítása, a külföldi importtal való verseny segítése, valamint az agrárszektorral kapcsolatos munkavállalói aggodalmak csillapítása volt.  Kulcsfontosságú iparágak termékeire vetették ki, más területeken azonban kifejezetten előmozdították a szabadkereskedelmet.  
• 2018: Trump 1.0 vámok. A vámok elsősorban Kínát, valamint az acél- és alumíniumimportot érintették. A cél az amerikai kereskedelmi deficit csökkentése, az érintett iparágak védelme és a kereskedelmi partnerek nyomás alá helyezése volt, hogy újratárgyalják a kereskedelmi megállapodásokat. 
• 2025: felszabadulás napi vámok. A vámok célja a gyártás visszatelepítése, a középosztály újjáépítése, a bevételnövelés, a Kínától való függőség csökkentése és a stratégiai áruknak való kitettség minimalizálása egy egyre polarizálódó világban.

De nemcsak a vámintézkedések célja szolgálhat vizsgálatunk alapjául, hanem sok egyéb tényező is, a gazdaság aktuális állapotától az Egyesült Államok világgazdasági szerepéig:  

1. Adottak-e a feltételek ahhoz, hogy a hazai vállalatok a vámok védelme alatt innovációt hajtsanak végre? Meg tudják-e ezt akadályozni az ellenérdekű felek? 
2. A protekcionizmus látszólag annál hatékonyabb, minél gyengébbek a külpiaci versenytársak, de van egy olyan veszély, hogy a külpiacok teljesen leépülnek, nem lesz kinek exportálni, vagy a termék lecserélődik egy másikra. 
3. A vámok célzottsága csökkentheti azok belpiaci inflációs hatását, a túl tágan meghúzott határok viszont növelik, és hátrányosan érintik az ellátási láncokat.
4.  A vámmal sújtott kereskedelmi partnerek potenciális válaszlépeinek ereje mindenképpen mérlegelendő.
5. A vámok időzítése és időbeli hatálya meghatározó abból a szempontból, hogyan hat a vám a beruházásokra. A vám bizonytalanságot okoz, és ez minél tovább tart, annál inkább visszafogja a beruházásokat. 
6. Meghatározó a sikerben a globalizáltság foka is. Minél globalizáltabb a gazdaság, annál nehezebben átlátható, hogyan hat az ellátási láncok egyes szakaszaira. A célzottsággal az ebből eredő hatékonysági veszteség csökkenthető. 

A központi elem a gyártás visszatelepítése az USA-ba és a középosztály újjáépítése, de hangsúlyos elem a vámbevételek növelése is a jövedelemadó csökkentése érdekében. Emellett – főként Trump habitusára alapozva – felbukkannak a célkeresztben a tárgyalástaktikai megfontolások is, amelyek célja jó kereskedelmi megállapodások, új beruházások és egyéb engedmények elérése. Távlatos célként lebeg az elnök szemei előtt a tőke- és termelési folyamatok átalakítása az ikerdeficit kiváltó okainak kezelésére, ehhez kapcsolódóan a kínai hitelezés csökkentése, valamint a stratégiai áruktól való függőség minimalizálása is. 

Mindezek fényében érdemes a korábbi magas vámokkal jellemezhető időszakokat értékelni. Ha a mostani rohamot nagyrészt tárgyalástaktikai megfontolások motiválják, akkor a legjobb analógiát 1921 adja, de egyebekben nem állja meg a helyét az összevetés. Ha csak azt a szempontot értékeljük, hogy a magas vámokra a kereskedelmi partnerek erős megtorló vámokat vezetnek be, akkor 1930 tényleg jó viszonyítási alapnak tűnik, de sok más szempont miatt ez sem igazán jó analógia. Az 1953-as vámemelés azért nem jó összehasonlítási alap, mert az célzottabb és fokozatosabb volt, ráadásul az amerikai hegemónia megőrzését célozta, nem pedig a globális gazdasági rend átalakítását.

Csakhogy az USA akkor mély recesszióból tört ki, ami jó bázist adott a növekedéshez, és még csak egy felemelkedő globális hatalom volt, nem egy globális hegemón, mint most. Hasonlóság ugyanakkor, hogy a kereskedelmi partnerek megtorló lépései gyengének bizonyultak. 

Amint a fentiekből látható, a kereskedelem és a protekcionizmus történelmi dinamikájának megértése értékes betekintést nyújt a mostani eseményekbe. A kizárólag az 1930-as évek kereskedelmi háborúira összpontosító analógiák nem adnak teljes képet. Az utóbbi időszak növekvő geopolitikai feszültségei közepette a kereskedelmi egyensúlytalanságok növekedése és a többpólusú világrend visszatérése összhangban áll a vámok újbóli bevezetésével. Bármennyire újszerűnek tűnik a mostani vámháború csomagolása, nincs új a nap alatt.