Magyar gazdaság

Van olyan munkáltató, amelyik akár 4 százalékos minimálbéremelést is támogatna

Zajlanak a minimálbér idei emeléséről a háttéregyeztetések, vélhetően a pénteki tárgyaláson már lesz előrelépés ez ügyben.

Zajlanak a idei emeléséről a háttéregyeztetések, vélhetően a pénteki tárgyaláson már lesz előrelépés ez ügyben. Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke a Világgazdaságnak elmondta, a tárgyalásokban résztvevő hat szervezet között vannak törésvonalak, de törekednek a mielőbbi megegyezésre.

Az elnök azt is kiemelte, hogy

a szövetséggel kidolgoztak egy olyan képletet, amely a minimálbér emelését a és az mértékének figyelembevételével határozta volna meg, ezt azonban elvetették a felek.

Fotó: Vémi Zoltán / VG

Hozzátette, vannak olyan munkáltatók, amelyek a 4 százalékos emelésen is gondolkodnak, fontos azonban, hogy olyan döntés szülessen, amely nem veszélyezteti a vállalkozások pénzügyi stabilitását.

Tavaly a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF) huszonnégyszer ült össze, öt év végi találkozó napirendjén szerepelt a 2021-es minimálbér és a garantált bérminimum. Az egyeztetések annak ellenére sem vezettek megállapodáshoz, hogy a munkaadók és a munkavállalók javaslatai nem estek áthidalhatatlanul távol egymástól. A megállapodást elsősorban a koronavírus miatti gazdasági bizonytalanságok nehezítették.

Tavaly 8 százalékkal emelkedett a minimálbér és a garantált bérminimum.

A minimálbér bruttó összege 2020 januárjától 161 ezer forint, ez több mint kétszerese a 2010-es 73 500 forintnak. A garantált bérminimum az elmúlt évtized eleje óta 89 500 forintról 135 százalékkal, 210 600 forintra emelkedett.

minimálbéremelés Munkástanácsok Országos Szövetsége Palkovics Imre minimálbér
Kapcsolódó cikkek