Magyar gazdaság

A kutatói mobilitást támogatják

A magyar–izraeli programban az infokommunikációs és egészségügyi technológiák, az élelmezésbiztonság és a fenntartható mezőgazdaság mellett a járműiparban is szorgalmazzák az élénkebb együttműködést.

A kutatói mobilitást támogató közös programot indíthat akár már 2021 második felében Magyarország és Izrael. Az ipari és innovációs kapcsolatok szorosabbra fűzése érdekében a társminisztériumok a közeljövőben szándéknyilatkozatban jelölik ki a stratégiai együttműködések kiemelt területeit – mondta el Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.

A kétoldalú gazdasági vegyesbizottság társelnöki feladatait is ellátó

tárcavezető Yacov Hadas-Handelsman izraeli nagykövetnek mutatta be a ZalaZone járműipari tesztpályát 2021. február 21-én, Zalaegerszegen.

Aláírás előtt áll a magyar Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és az izraeli Tudományos és Technológiai Minisztérium együttműködésének keretrendszerét rögzítő szándéknyilatkozat. A felek a gazdasági együttműködési vegyesbizottság következő ülésén vagy társelnöki találkozóján véglegesíthetik a dokumentumot.

Fotó: Shutterstock

A két tárca ezt követően, várhatóan még idén indíthatja majd el a kutatói mobilitást támogató közös TéT pályázatát.

„Azon dolgozunk, hogy Magyarország a lakosságával arányos mértékben, 2,18 százalékkal részesedjen a közvetlenül pályázható uniós forrásokból 2027-re. E törekvés valóra váltásában is hasznunkra válhat a tapasztalatok megosztása.

Izrael mintegy 1500 támogatott projekttel, több mint 1,1 milliárd euró elnyert forrással az egyik legsikeresebb társult ország volt az Horizont 2020 keretprogramjában”

– fejtette ki a miniszter.

A korábbi pénzügyi időszak forrásaiból Magyarország ehhez képest 1400 nyertes pályázat útján eddig mintegy 350 millió euró támogatáshoz jutott, ami a H2020 teljes keretösszegének 0,6 százalékát teszi ki. Nemzetközi konzorciumok partnereiként 118 társfinanszírozott projektben működtek együtt magyar és izraeli szervezetek, amelyek így összesen 77 millió euró támogatásban részesültek.

A kutatási infrastruktúrák, az infokommunikációs és egészségügyi technológiák, az élelmezésbiztonság és fenntartható mezőgazdaság mellett Izrael a járműiparban is szorgalmazza az élénkebb együttműködést.

Palkovics László kiemelte:

„Magyarország regionális és európai szinten vezető szerepet kíván betölteni az önvezető autók fejlesztésében. A világszínvonalú ZalaZone járműipari tesztpálya folyamatosan bizonyítja szinte kimeríthetetlen hasznosítási lehetőségeit, bővíthető képességeit, kapcsolódási lehetőségeit a többi között az 5G, a védelmi ipar vagy a logisztika irányába.

A létesítmény és a körülötte rohamtempóban kiépülő ipari-innovációs-oktatási ökoszisztéma vonzó lehet az izraeli kutatóintézeti, vállalati partnerek számára is.”

Palkovics László Yacov Hadas-Handelsman Zalazone tét ITM
Kapcsolódó cikkek