BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vaskos többlettel nyitotta az évet a költségvetés

VG | Az év első hónapjában az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt központi alrendszere 198,8 milliárd forintos többlettel zárt – közölte a Pénzügyminisztérium (PM). A központi költségvetés 180,5 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok 22,4 milliárd forintos többlettel, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 4,1 mil­liárd forintos hiánnyal zárták a januárt. Tavaly az év első hónapjában 90,4 milliárd forint többlettel zárt az államháztartás központi alrendszere, amelyhez a központi költségvetés 40,8 milliárd forinttal a társadalombiztosítási alapok 23,8 milliárd forinttal, az elkülönített állami pénzalapok pedig 25,7 milliárd forinttal járultak hozzá. A PM jelezte, hogy becslések szerint 2021-ben a GDP 6,5 százalékára várható az államháztartás uniós módszertan szerinti hiánya.

A járványügyi védekezésre fordított összeg 60 milliárd forint volt januárban. A kiadások közül a szaktárca kiemelte a Modern városok program céljaira kifizetett 42 milliárd forintot, valamint a közlekedési ágazati programokra folyósított 23,8 milliárd forintot. Mint ismert, január 1-jétől sor került a nyugellátások és egyes más ellátások (többek között a rokkantsági ellátás, a rehabilitációs ellátás, a fogyatékossági támogatás, a házastársi pótlék) 3 százalékos emelésére is. A PM-nél előrebocsátották, hogy a költségvetés továbbra is maradéktalanul biztosítja a járvány elleni védekezéshez és a gazdaság újraindításához szükséges forrásokat. Ehhez kulcsfontosságú a vállalkozások támogatása, a kormány ezért a beruházásösztönző programok, az adócsökkentések és a bértámogatások mellett kamatmentes újraindítási gyorskölcsönnel is segíti a vállalkozásokat.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.